Ezek nagy része könnyű sérülés volt, 56 esetben pedig olyan bajbajutottnak nyújtottak segítséget, aki magasabb szintű ellátásra szorult – tehát egészségügyi személyzettel dolgozó sürgősségi mentőhajó vagy az Országos Mentőszolgálat egysége vette át a beteget és folyatta az ellátást.
2025-ben 57 strandon dolgoztak vízimentők. 30 strandolót kellett a vízből kimenteniük, ebből 3 esetben el kellett kezdeniük a bajbajutott újraélesztését is a magasabb szintű mentőegység kiérkezéséig.
A mentőhajók 306 alkalommal futottak ki és 127 embert mentettek meg. 39 esetben eszközmentés volt a feladatuk, például műszaki hibás hajó vontatása, felborult hajó visszaállítása. A hajókon szolgáló egészségügyi személyzet 34 esetben látott el beteget a vízen vagy a strandokon. A szárazföldi egységek – az esetkocsi és a mentőtiszti autó – összesen 60 esetben futott ki betegellátásához.
Idén 15 nyílt vízi vagy szárazföldi rendezvényt biztosított a szakszolgálat, egyebek között a Balaton-átúszást, a Kékszalag vitorlásversenyt vagy Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. A balesetmegelőzéssel, szemléletformálással foglalkozó prevenciós csapat 17 olyan programot tartott, amelyen gyerekek és felnőttek is elsajátíthatták az alapszintű újraélesztést és a biztonságos fürdőzés szabályait.
Idén 10 mentőmellényállványt állítottak fel balatoni strandokon és két kikötőben, ahonnan ingyenesen lehet levenni gyermek mentőmellényeket és használni az adott strand területén. 2025-ben 11 nyíltvízi vízimentő-tanfolyamot tartottak, ezeken 108 új kolléga végzett sikeresen. Az úszómester-tanfolyamon hatan, vízicsúszda-kezelő képzésen 63-an tettek sikeres záróvizsgát.
A búvárszolgálatot 44 esetben kérték fel víz alatti keresésre, leggyakrabban tárgyak felkutatása és kiemelése volt a feladatuk.
A szakszolgálat a téli időszakban sem pihen: jövő nyárig karbantartást, felújítást végeznek eszközeiken és felszereléseiken, illetve rendezvények biztosításában is részt vesznek. A Balatonon továbbra is riaszthatóak mentőhajóik a BalatonHelp alkalmazáson keresztül vagy riasztási számunkon: +36 30 383 8383.

