1957 októberében az USA-ban kisebb pánik tört ki egy egyszerű csipogó hang miatt. Több rádióamatőr és persze a katonaság is befogta azt az ismétlődő bip-bip-bip jelet, aminek forrása nem valamelyik földi állomás volt, hanem az űr irányából érkezett. Persze az amerikaiak, ahogy a világ más országai is, ahol fogták a jelet, pontosan tudták, hogy mi sugározza. A Szputnyik-1 műhold, amivel a szovjetek megelőztek mindenkit az éppen kezdődő űrversenyben. Az USA-nak pedig egyértelmű üzenetet küldtek: a világ bármely pontját képesek elérni.
A következő évtizedekben a Szputnyik-1-et aztán több száz, majd több ezer másik műhold követte. Pontos számukat ma már csak megbecsülni lehet, de egyes feltételezések szerint megközelítőleg tizenötezer ember alkotta eszköz kering jelenleg is a Föld körül. Ezekből viszont csak körülbelül tizenegyezer aktív, a többi már kiszolgálta idejét, vagy korábban meghibásodott és most koordinálatlanul rója a köröket a planéta fölött, várva, hogy előbb-utóbb belépjen a légkörbe és elégjen.
A Szputnyik-1 kijelölte a huszadik század nagyhatalmi versengésének irányát, de Jurij Gagarin, majd Niel Armstrong voltak azok, akik a mérnöki csúcsteljesítményeket meghaladva elhoztak egy új irányvonalat az űr meghódításába: az emberi faktort, annak minden kulturális és filozofikus vonatkozásával.
Üdvözlet a magyaroktól a földönkívülieknek
Azzal, hogy az emberiség bebizonyította, képes kijutni az űrbe, sőt, a Hold esetében rálépni egy másik égi testre, feljogosítva érezte magát, hogy elvigye a végtelenbe azokat az üzeneteket, szokásokat, amelyek a Kék bolygón oly fontosnak tart. A legjobb példa erre a NASA Voyager-programja. Az 1977-ben induló küldetés nem csak amiatt volt fontos a NASA-nak, mert éppen húsz évvel a Szputnyik-1 fellövése után valósulhatott meg. Ennél sokkal univerzálisabb oka volt, hogy nem késlekedhetett a két műhold, a Voyager-1 és 2 felbocsátásával. A naprendszerünk külső bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz ebben az időszakban alkottak szoros konfigurációt, azaz keringési pályájukon éppen egymáshoz a legközelebb helyezkedtek el, így pedig lehetőség nyílt arra, hogy a két űreszközzel meglátogassák mindegyiket. Ha a mérnökök elvétették volna, akkor ilyenre legközelebb a 2100-as években lett volna lehetőségük. De nem vétették el. Mindkét szatelit értékes adatokat küldött haza, amikor elhaladtak a gázóriások mellett.
De a Voyagerek mégsem csak emiatt voltak különlegesek. A fedélzetükön hordozták az emberiség üzenetét is egy másik, intelligens civilizáció számára. Habár az értelmes földönkívüli élet létezése a mai napig az egyik legnagyobb talány, a hetvenes évek űrkutatói nem években vagy évtizedekben gondolkodtak, hanem évszázadokban, sőt évezredekben. A Voyagerek küldetése ugyanis nem ért véget, amikor befejezték a külső bolygók vizsgálatát. Pályájukat úgy számolták ki, hogy ezután a naprendszert elhagyva a csillagközi térben folytassák immáron cél nélküli útjukat. És folytatják a mai napig, miközben mindegyiken ott van egy-egy harminc centiméter átmérőjű aranylemez, az emberiség talán legfontosabb üzenetével.
Mivel a NASA-nál már a Voyagerek indítása előtt tudták, hogy a két szonda ideális esetben túl fogja élni a tervezőit, de talán még azok ükunokáit is, úgy döntöttek, hogy megfogalmazzák azokat az egyetemes üzeneteket, amik generációk múlva is érvényesek lesznek az emberiségről, amiket bemutatkozásként elsőként közölnének egy idegen fajjal. Így került rá kódolva az aranylemezekre az emberiség üdvözlete, közte magyarul is egy egyszerű „Üdvözlet a magyaroktól” köszönés formájában. De az adatállományban helyet kaptak különböző földi hangok is, mint a madárdal, egy kisgyermek nevetése, a tenger zúgása, vagy éppen a szívverés hangja. Utóbbi esetében a projektet vezető Carl Sagan feleségének, Ann Druyannek az EEG-felvételét töltötték fel. Állítólag a hölgy a felvétel közben arra gondolt, amikor beleszeretett férjébe, így tehát a Voyagerek lényegében az ő szerelmi üzenetüket is hordozzák.
Az aranylemezekre huszonhét zenei mű részletét is ráprogramozták, köztük Mozart Varázsfuvoláját, de még Chuck Berry-től is egy dalt. Ezeken kívül százhúsz kép is szerepel az üzenetben emberekről, állatokról, épületekről és a DNS-ünk szerkezetéről, valamint mindezekhez egy galaktikus térképet a Föld helyzetéről és egy használati utasítást az aranylemezek dekódoláshoz is csatoltak.
Hogy volt-e értelme az emberiség galaktikus palackpostájának, csak utódaink fogják megtudni. Vagy talán ők sem, mindenesetre a Voyager-program jól példázza, hogy az űrkutatásnak immáron a filozófia is a része lett.
Amikor a holdkompból kápolna lett
Buzz Aldrin bebizonyította, hogy a vallásgyakorlás sem korlátozódik pusztán a Földre. Az amerikai asztronauta örökre beírta magát a történelembe, amikor 1969. július 21-én Niel Armstrong után ő is kilépett az Apollo-11 Eagle nevű leszállóegységéből, ezzel második ember lett, aki otthagyta lábnyomát a Hold poros felszínén. Aldrin viszont ezt megelőzően, még megtartott egy szertartást. Nem valamilyen babonából, hanem vallási meggyőződésből. Az űrhajós ugyanis a houstoni Webster presbiteriánus gyülekezet tagja volt és már a misszió előtt sikerült elérnie a NASA-nál, hogy a Holdon elvégezhesse az Úrvacsora szertartását. Ehhez egy kis tégelyben bort és ostyát vitt magával, amit elfogyasztott, miután János evangéliumából idézett: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők...”
Erről az esetről sokáig nem beszélt a NASA, Aldrin is kikapcsolta a rádióját a szertartás alatt. Akkoriban ugyanis a NASA perben állt az ateista aktivista, Madalyn Murray O’Hair-rel, aki kifogásolta, hogy korábban az Apollo-8 űrhajósai karácsonykor a Teremtés könyvéből olvastak fel. Ezért Aldrin úrvacsoráját hivatalosan nem közvetítették, csak évekkel később került nyilvánosságra.
Az első golfütés a Földön kívül
Elég volt csupán az ötödik embernek rálépni a Hold felszínére, hogy egyből meghonosítson egy földi sportágat égi kísérőnkön. 1971-ben az Apollo-14 parancsnoka Alan Shepard volt. Az űrhajóst már akkoriban is nemzeti hősként tisztelték az USA-ban, hiszen ő volt az, aki első amerikaiként járt a világűrben. Ezúttal azonban nem a tudományos szcénában volt úttörő, hanem azzal, hogy elsőként golfozott a Holdon. Shepard, miután véget ért a holdséta tudományos része, elővette a magával vitt golfütőt és két labdát, amit lehelyezett a porba, és mintha csak a kaliforniai Pebble Beach-en lenne, suhintott kettőt és elütötte őket.
Az első ütést elhibázta, a labda egy közeli kráterben landolt, de a másodiknál már pontosabban célzott a szkafander ellenére. Ő úgy mesélte el, hogy a labda az alacsony gravitáció miatt felrepült és mérföldekkel később esett csak le. Azóta a tudósok ráleltek Shepard labdájára, ezzel együtt némi csalódást jelentve megállapították, hogy szó sem volt mérföld nagyságú ütésről, a golflabda ott hever alig negyven méterre az ütés helyszínétől a Hold porában.
Személyautóval a világűrben
Ha van a modernkori űrkutatásnak rocksztárja, akkor az kétségkívül Elon Musk. A SpaceX, a Tesla és számos másik tech-vállalat alapítója a földre visszatérő hordozórakétáival forradalmasította az űrkutatást, nem utolsó sorban nagyságrendekkel gazdaságosabbá téve. A világ mégsem csak emiatt látja benne az űripar fenegyerekét. Elon Musk némely húzása olyan, mintha egy science fiction vígjátékból idézte volna.
2018-ban, amikor első tesztútjára készült a legújabb, Falcon Heavy rakétája, ballasztrakományként demonstratív a saját pirosszínű Tesla autóját helyezte el a raktérben. A fellövés sikeres volt, a rakéta pedig Nap körüli pályára állította a rakományát. Ha nem lett volna elég, hogy csupán marketingcélból fellő az űrbe egy földi személyautót, Musk további gegekkel fokozta a tudományos show-t. Az autó vezetőülésébe beültetett egy űrruhába öltöztetett életnagyságú bábut is. Neki a Starman nevet adta, aki mereven figyelte a műszerfalra festett „DON'T PANIC!" feliratot, utalva Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényének ikonikus mondatára. Ezt a könyvet egyébként Musk berakta a Tesla kesztyűtartójába, így az is a rakomány részét képezte. Mindeközben az autó hangrendszeréből David Bowie Space Oddity című dala szólt folyamatosan, habár utóbbi részlet elhanyagolható, figyelembevéve, hogy a világűrben légkör hiányában nem terjed a hang.
A magyar, aki már kétszer járt a világűrben
Tizenötmillió magyar emelte fel Kapu Tibort az űrbe 2025 nyarán – ahogy az asztronauta fogalmazott első bejelentkezésekor a Nemzetközi Űrállomásról. A magyar űrtörténet nagykönyvében őt jegyzik a második magyarként, aki eljutott a kozmoszba, miután Farkas Bertalan már korábban járt ott. Van viszont egy másik magyar híresség, aki kétszer is járt a világűrben, legutóbb éppen Kapu Tibor társaként. Ráadásul ő már túl van a hatvanadik életévén is. Legalábbis először 1963-ban tűnt fel a televízió képernyőjén, mint TV Maci. A hazai televíziózás kitörölhetetlen szereplője annyira kortalan, annyira közös magyar karakter, hogy az ő figurája volt az egyik olyan személyes tárgy, amit 1980-ban Farkas Bertalan magával vitt a Szojuz fedélzetére. Negyvenöt évvel később pedig Kapu Tibor ugyanazt a figurát csomagolta be szűkös poggyászába, így a TV Maci immáron másodszor tapasztalta meg a súlytalanság érzését.
A magyar űrhajós még az űrállomáson adott interjújában elmondta, a NASA szigorúan megszabta, hogy mekkora csomagja lehet az űrhajósoknak, az ő táskájának tartalmát pedig félig a mesefigura töltötte ki. Ezzel a magyar TV Maci lett az első mesefigura, aki már kétszer is járt az űrben, ha pedig a jövő nemzedéke meghallgatja Kapu Tibor tanácsát, akkor nem is utoljára, hiszen a magyar űrhajós szeretné, ha az őt követő magyar űrhajósok is magukkal vinnék a TV Macit.
