A Ruttner-ház sok éven keresztül a város egyik legméltatlanabb épülete volt, mígnem az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program újra életet lehelt belé. Ruttner József egykori vaskereskedő otthona így lett a huszonegyedik században a városba látogató vendégek szálláshelye, földszinti része és udvara pedig a meleg kávéra és helyi borokra vágyó polgárok kedvelt vendéglátóhelye.
A Ruttner-ház üzemeltetői viszont nem álltak meg itt. Kicsit a saját ízlésük által vezérelve, kicsit a veszprémi zenetörténelem által inspirálódva úgy döntöttek, felélesztenek egy régi hagyományt.
Hiszen az idősebbek még emlékezhetnek arra, amikor Veszprémben úton-útfélen működtek önszerveződő klubok – könyv- és filmszerelmeseknek, sakkozóknak, a lista végtelennek tűnt, de ezek között mégis kiemelt helyen szerepeltek a jazz-zene rajongóinak klubokba szerveződő közösségei.
A világ és a társadalmak átformálódásával ezek a közösségek aztán visszaszorultak az otthoni nappalikba a bakelitlejátszók köré, a Ruttner-ház üzemeltetői most mégis tettek egy próbát, hogy a jazz szerelmesei újra átélhessék a közösségi élményt.
Valójában ők is a homályban tapogatóztak, amikor meghirdették szeptember utolsó szombatjára az első Ruttner Jazz Klubot az épület udvarába. Pedig a meghívott Borbély Mihály, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétos és szaxofonos személye már önmagában garancia volt a minőségi jazz-zenére, hozzá pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének három hallgatója csatlakozott, Korbeli Ferenc gitáron, Mohácsy Lőrinc Ágoston bőgőn, Fazekas Tamás pedig a dobok mögött.
Az ő formációjuk pedig tökéletesen átadta azt, amire talán egyedül a jazz képes, azaz, ha a zenekar tagjai zsigerileg ismerik a műfaj fogásait, nincs szükség heteken át tartó próbákra sem, egyszerűen működik a zenei gépezet a színpadon. A Ruttner-ház koncertjén éppen Borbély Mihály volt az, aki bevallotta, habár külön-külön már játszottak együtt, ebben a formációban itt léptek először közönség elé.
A bennfentes hangulatot nemcsak az ilyen kulisszatitkok emelték, hanem az a közvetlen és feszengés nélküli atmoszféra is, amit egyrészt a Ruttner-ház környezete, másrészt pedig a zenekar generációs különbségeket felrúgó kiállása is kölcsönzött az estének.
Borbély Mihály és zenésztársai a szünettel megszakított, közel kétórás koncert alatt megmutatták a nagy klasszikusoktól kezdve a kortárs jazzig az összes műfaji sajátosságot. Több esetben a tagok saját szerzeményein keresztül.
És hogy mekkora volt az érdeklődés az első Ruttner Jazz Klubra? Még a kávézó sarokban lévő székekeit is kivitték az udvarra, hogy mindenkinek legyen helye – közel százan élvezték végig a klubhangulatot, a jazzt, a hűvös, de mégis lélekmelengető estét.
A következő alkalomra pedig pár hetet kell csak várni, hiszen a tervek szerint minden hónap utolsó szombatján jelentkezik a Ruttner Jazz Klub.
