Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Három kihívója van a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökének

2025. szeptember 26. 12:00 // Forrás: MTI
A Nemzetközi Kézilabda Szövetséget (IHF) 25 éve irányító Hasszan Musztafa mellett hárman indulnak a szervezet elnöki posztjáért a decemberi kongresszuson.

Az IHF honlapján pénteken jelentették be, hogy Musztafának a szlovén Franjo Bobinaccal, a német Gerd Butzeckkel és a holland Tjark de Langéval kell megküzdenie "hazai pályán", ugyanis a küldöttgyűlést Kairóban rendezik december 19. és 22. között.

Butzeck az Európa élklubjait tömörítő, Forum Club Handball elnevezésű szervezet vezetője, aki korábban játékos, játékvezető, sportvezető és játékosmenedzser is volt. Hazáján kívül a Szovjetunióban, Oroszországban és Fehéroroszországban is dolgozott.

A Handball-Planet szakportálon elmondta: szerinte a sportág bizonyos területeken elérte a maximumot. Példaként a férfi Bajnokok Ligája kölni és a női BL budapesti négyes döntőjét említette.

Sokkal többet már nem lehet tenni. Emelhetik a jegyárakat, de magát a terméket már nem tudják tovább javítani, tehát a növekedéshez Európán kívülre kell mennünk. Kínába, Indiába és az Egyesült Államokba.

Hangsúlyozta:

a játékszabályok túlságosan bonyolultak, a nézők többsége rendszerint nem érti, mi történik a pályán, különösen a videós elemzéseknél. Véleménye szerint több verzióra van szükség a szabálykönyvből: egy kétoldalasra a kezdőknek és a testnevelőtanároknak, egy egyszerűsített, 25–50 oldalasra a félprofiknak, és egy teljes verzióra a profiknak és a játékvezetőknek.

A legnagyobb problémának a passzív játék szubjektív megítélését tartja, ezért a támadóidő bevezetése mellett kardoskodik.

Nem vagyok a szakma, a játékvezetés vagy a marketing specialistája, szakértője, viszont globálisan széleskörű tapasztalattal rendelkezem. Az én szerepem az lenne, hogy megtaláljam a legjobb szakértőket, és hagyjam őket dolgozni.

Franjo Bobinac régebben a Szlovén Kézilabda Szövetség elnöke volt, jelenleg pedig a Szlovén Olimpiai Bizottság (OKS) elnöke. A korábbi sikeres üzletember először a Gorenje képviselőjeként került kapcsolatba a sportággal, ugyanis a háztartásigép-gyártó cég jelentősen kiveszi a részét a kézilabda támogatásából az országban. Mint elmondta, az elnökválasztás eredményétől függetlenül folytatni szeretné munkáját az OKS élén.

Tjark de Lange korábban a holland szövetség elnöke volt, napjainkban pedig az európai szövetség végrehajtó bizottságának tagja.

A kézilabda sportdiplomáciai hátterét jól ismerők nagyon valószínűnek tartják az időről időre sokat kritizált, 81 esztendős Musztafa újraválasztását, mivel az Európán kívüli IHF-tagországok nagy többsége továbbra is őt támogatja, az európaiak pedig megosztottak lesznek, ha a német, a holland és a szlovén jelölt közül kettő nem lép vissza.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.