Ezekről a közösségi médiába feltöltött videójában beszélt Veszprém vármegye 3-as számú választókerületének – Tapolca, Ajka és Sümeg környéke – fideszes képviselője, aki, mint fogalmazott, ahogy közeledünk a 2026-os választáshoz, egyre nyilvánvalóbb, hogy egy különösen mocskos és aljas kampány előtt áll az ország.
Annak érdekében, hogy az általa legbékésebbnek tartott választókerületben ez ne így legyen, Navracsics Tibor egy etikai kódex elfogadását indítványozza, amelyben a képviselőjelöltek hitet tesznek amellett, hogy
lehet pozitívan is kampányolni, egymás tiszteletére építve, kritizálni egymást, egymás nézeteit, terveit, de anélkül, hogy ez lejárató kampánnyal vagy egymás magánéletének felhánytorgatásával járna.
Az etikai kódex tervezetét Navracsics Tibor be is mutatta, ami a „Kampányolj, ne háborúzz!” felszólítással kezdődik. Ezt a szöveget pedig elküldte már Gergelics Ádámnak, a Mi Hazánk Mozgalom bejelentett jelöltjének és Bakk Istvánnak, a DK ugyancsak nyilvános jelöltjének.
Navracsics Tibor reményét fejezte ki, hogy a választáson indulók aláírják és be is tartják majd a dokumentumban foglaltakat.
A politikus egyébként korábban jelezte már, hogy pártja felé ezúttal is az lesz a kérése, hogy neve ne szerepeljen a Fidesz-KDNP listáján, azaz kizárólag a helyi választókra bízná, hogy beülhet-e a 2026-ban megválasztott országgyűlésbe.
A Tisza párt jelöltjének neve azért nem hangzott el a videóban, mert, ahogy az ország 105 másik választókerületében, úgy Veszprém vármegye 3-as körzetében sem tudni arról, hogy kit indítana Magyar Péter.