Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A NASA talán az emberiség legnagyobb felfedezését jelentette be, csak volt fontosabb ennél

2025. szeptember 22. 16:49
Talán a dramaturgia nem volt elég valóságshowszerű, de sokkal valószínűbb, hogy kozmikus szinten kicsinyes vitáink, mint hogy melyik nemzet rohanja le a másikat, éppen ki a miniszterelnök az országban, elvitték a figyelmet négy NASA-tudósról. Pedig ők annak rendje és módja szerint kiálltak a kamerák elé, elegáns öltönyben és kosztümben, hogy bejelentsék az emberiség talán eddigi legnagyobb felfedezését, egyben segítséget kérjenek a tudóstársadalomtól, hogy kérdőjelezzék meg őket.

A szeptember 10-ei esemény mégsem hatott hurrikánszerűen a hírfolyamban. Persze publikálta néhány tudományos portál, még magyarul is, címlapokra mégis elvétve került. Pedig képzeljük el, milyen érzések töltötték volna el az embereket, ha éppen a tőzsdeindexek zuhanása, a továbbra is holtponthoz betonozott orosz-ukrán háború helyett attól lett volna hangos a világsajtó, hogy a NASA szakemberei olyat találtak a Marson, aminek magyarázatára egy teljes évet szenteltek, a legvalószínűbb következtetés pedig az egykori marsi élet jelenléte.

A Perseverance marsjáró még a tavaly fotózott le és vizsgált meg egy kőzetet a bolygó Neretva Vallis völgyében. Ezen a helyen minden tudományos kételyt kizárva egykor folyékony víz hullámzott egy tó formájában. Az itt megtalált kőzeten pedig olyan mintákat fedeztek fel, amiket egyszerűen csak „mákszemeknek” és „leopárdmintáknak” neveztek el. A legnagyobb kérdés pedig az, hogy ezeket milyen geológiai folyamatok alakították ki. Mert a NASA tudósai egy éven át, mint az „ördög ügyvédjei” igyekeztek megcáfolni a leginkább áhított felfedezést, miszerint egykori szerves élőlények maradványai lehetnek.

Eredménytelenül. Most pedig arra kérik a világ tudóstársadalmát, hogy segítsenek nekik magyarázatot találni a felfedezésre. Legalább addig, amíg meg nem valósul a következő nagy küldetés, amikor elindul egy újabb szonda a Marsra, hogy összegyűjtse ezeket a mintákat, majd visszahozza a Földre, ahol már a laboratóriumi vizsgálatok fognak minden kétséget kizáró eredményre jutni az eredetükről. Addig pedig továbbra is az egyetlen logikus magyarázat, hogy megtalálták a földön kívüli élet nyomait, ha csak megkövesedett lenyomatokban is.

A kép közepén lévő sáv mintáinak eredete lehet, hogy a földönkívüli élet bizonyítékaA kép közepén lévő sáv mintáinak eredete lehet, hogy a földönkívüli élet bizonyítéka

E.T. tehát egyelőre nem integetett egy marsi szikla mögül a rovernek, ettől függetlenül érdemes egy gondolatmenet erejéig elidőzni a NASA tudósainak bejelentésén és kérésén. Azon a kétkedésen, ami vezérli a tudományos munkát és a meghíváson ebbe a dilemmába. Amikor az Apollo-11 legénysége visszatért a Holdról több kilónyi kőzettel, azokból a NASA küldött az összes ország űrkutatással foglalkozó intézetének, hogy közösen fejtsék meg égi kísérőnk titkait. Az oroszoknak is. A hidegháború kellős közepén.

Mert ezeknek a tudósoknak a gondolkodását már megfertőzte a kozmikus szellem. Nem a tőzsdezárásig terjed, nem a háború lezárásáig, de nem is egy politikai választásig, hogy aztán mindegy legyen, hogy mi történik utána. Ha laikusként nem is érthető minden részletében, hogy mi olyan különleges egy foltos kőben, legalább ezen érdemes elmélázni.

Hajas Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.