A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a fűtőeszközöket célszerű minden évben átvizsgáltatni, a kéményt pedig rendszeresen ellenőriztetni. Gázzal működő fűtési rendszerek esetében kétévente, szilárd tüzelőanyaggal (például fával) működő berendezéseknél évente van szükség a kéményseprői ellenőrzésre. A társasházaknál automatikusan megjelennek a kéményseprők, a családi házak tulajdonosainak azonban időpontot kell foglalniuk a 1818-as telefonszámon vagy a katasztrófavédelem honlapján.
Az OKF arra is emlékeztet: a fűtőberendezések környezetéből minden éghető és gyúlékony anyagot el kell távolítani. Tűzifát nem szabad a kazánházban vagy a fűtőeszközzel egy helyiségben tárolni, csak annyit, amennyi néhány órára elegendő, és azt is biztonságos távolságban kell elhelyezni. A tüzelőberendezés elé célszerű szikrafogót vagy parázsfelfogó tálcát tenni, a hamut pedig kizárólag teljesen kihűlt állapotban, fém edényből szabad kidobni.
Fontos szabály az is, hogy ne használjunk a fűtéshez nedves, festett, lakkozott vagy kezelt fát. Ezek égésekor több korom és kátrány keletkezik, ami a kémény belső falára lerakódva szűkíti a belső átmérőt, gátolja a füstgáz távozását, és idővel kéménytüzet okozhat.
A biztonság növelése érdekében az OKF javasolja, hogy a nyílt lánggal működő berendezések közelében legyen szén-monoxid-érzékelő, a lakásban pedig legalább a nappaliban helyezzenek el füstérzékelőt is. Ezek a készülékek időben figyelmeztetnek a veszélyre, és akár életet is menthetnek.