Szeptember 14-én, Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén az érsek a balatonfűzfői Jézus Szíve-templomban áldotta meg az új keresztutat, majd helyezte el Boldog Magdi ereklyéjét. Homíliájában kiemelte: „A kereszt annak a jele, hogy Isten kiengesztelt bennünket önmagával. Nem egyszerűen egy fa vagy kínzóeszköz, hanem az élet fája, mert Krisztus rajta adta az életét értünk. A végtelen szeretet szimbóluma, sőt annál is több: mindig jelzi számunkra Isten jóságát.”
Különleges jelentősége van, hogy éppen ebben a templomban tette le tisztasági fogadalmát Bódi Mária Magdolna. Itt adta át életét Krisztusnak, itt merített erőt mindennapi imádságaiban. „Nem mi járjuk Jézus Krisztusnak a keresztútját, hanem Ő járja bennünk, a mi életünkben. Ezért tudunk azonosulni egy-egy állomással” – hangsúlyozta Udvardy György.
A szentmise után Udvardy György a papság és a hívek közösen elindultak a Balatonfűzfő-gyártelepi Szent László -templomba, ahol Magdi minden nap az Eucharisztiából merített erőt, abba a templomba, ahol Boldog Magdi szentmiséinek és reggeli imádságainak emléke él. Érsek atya így emlékeztetett: „Milyen jó látni valakinek az életében, hogy az Eucharisztia mindennapi táplálék, erőforrás, bátorítás volt. Magdi innen merített erőt, hogy helytálljon a munkában és az emberek között.”
E templomban kapott helyet Boldog Meszlényi Zoltán püspök ereklyéje is, aki a templom felszentelését végezte. Így két vértanú tanúsága fonódik össze a közösségben: egyikük a hűség és engedelmesség, másikuk a bátor tisztaság példája.
Litéren a vértanúság helyszínén szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén helyezték el Magdi ereklyéjét. Bár életében itt még nem állt templom, ezen a helyen áldozta életét Krisztusért.
„Mária példát ad arra, hogy hordozzuk a reményt a szívünkben, ahogyan ő tette Nagypéntektől húsvét hajnaláig. Egyedül az ő szívében élt a bizonyosság, hogy Isten hűséges. Így lehet számunkra is erőforrás a remény, még a nehézségekben is.” - Mondta a helyszínen az érsek.
Laposa Norbert plébános háláját fejezte ki a közösség nevében Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjének ajándékáért. Hangsúlyozta, hogy ez nemcsak nagy ajándék, hanem felelősség is: Magdi tiszteletét és példáját most még inkább kötelességük továbbadni. Kérte érsek atya imádságos támogatását, hogy a zarándokokat szeretettel fogadják, és életükkel is tanúságot tegyenek. Utalt arra, hogy már eddig is sokan megtapasztalták a kegyelmet ezeken a helyszíneken, ahol Magdi élt.
A három templom ünnepeiben közös az üzenet: Krisztus keresztje nem a szenvedés sötétségét, hanem az élet, a feltámadás és a remény fényét hordozza. Boldog Bódi Mária Magdolna példája – aki engedelmes, tiszta és szegény életet élt – bátorítja a hívőket, hogy Isten szeretetében találják meg mindennapjaik irányát.
Az ereklyék elhelyezése így nemcsak történelmi pillanat, hanem a közösség hitének megújítása is: jel, amely arra hív, hogy Magdival együtt mi is Krisztushoz tartozzunk, és az örök élet reményében éljünk.


