Az MKSZ hétfői bejelentésében jelezte: kiáll a tiszta játék és a sportszerűség elvei mellett, és mivel a rasszizmus eddig idegen volt a sportágtól, mindent megtesz annak érdekében, hogy továbbra is megóvja tőle a kézilabdát. Az esetet az MKSZ etikai- és fegyelmi bizottsága a versenybírói jelentés alapján, fegyelmi eljárás keretében vizsgálja.
A Bajnokok Ligájában és a hazai élvonalban egyaránt címvédő győri klub közleménye szerint játékosait "a mosonmagyaróvári szurkolótáborból rasszista és emberi méltóságukban mélyen sértő atrocitások érték". Az ETO egyben jelezte:
határozottan elítél minden effajta megnyilvánulást, és arra kért a csapatokat és szurkolótáboraikat, hogy tartsák be a sportszerű szurkolás írott és íratlan szabályait.
Klubunk ezúton is elnézést kér a nézőtérről érkező megengedhetetlen bekiabálások miatt, és határozottan elhatárolódik minden olyan megnyilvánulástól, amely ellentétes a fair play szellemiségével
- állt a Motherson Mosonmagyaróvári KC reakciójában, amelyben arra kérte szurkolóit, hogy a klub eredményességének érdekében a jövőben tartózkodjanak minden olyan viselkedéstől, amely tiszteletlen az ellenfél játékosaival vagy sportvezetőivel szemben.
A meccsen 37-27-es győri siker született.