A címvédő SC Magdeburg ellen tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájától a One Veszprém HC, így a bakonyiak újult erővel, és komoly motivációval vágnak neki a 2025/2026-os idénynek.
A rajt rögtön komoly feladat elé állítja a magyar sztárcsapatot: az Aalborg otthonában kell bizonyítaniuk.
A találkozó előtt a veszprémiek vezetőedzője, Xavier Pascual adott interjút klubja hivatalos honlapjának, amelyben elmondta: fő céljuk, hogy a szezon végén ott legyenek a kölni négyes döntőben.
Azt remélem, hogy jó kézilabdát tudunk majd játszani, és ha lehetséges, eljutunk a Final Fourba. De az is igaz, hogy ez bizony nem lesz egyszerű. Rengeteg olyan csapat van, amelyik odaérhet. Ugyanakkor bízom a fiúkban, jól dolgozunk, és véleményem szerint azok között a top együttesek között vagyunk, akik elérhetnek Kölnbe
– fogalmazott a tréner.
Az első ellenfélről, az Aalborgról is rendkívül elismerően beszélt Pascual:
Fantasztikus csapatuk van. Folyamatosan nevelnek ki fiatalokat, akiket tapasztalt klasszisok egészítenek ki, mint például Juri Knorr, Sander Sagosen vagy Niklas Landin. Csodálatos kézilabdát tudnak játszani, biztos vagyok benne, hogy a csoport első pozícióiért fognak harcolni. Nagyon, nagyon nehéz dolgunk lesz.
Szerinte minden BL-rajt különleges, de a hangsúly a folytatáson van:
Nem az számít, hogyan kezdünk, hanem az, hogyan fejezzük be. Ez a sorozat hétről hétre kemény kihívást jelent, és pontosan ez teszi tökéletessé. Most azonban a legfontosabb, hogy csak erre az első meccsre koncentráljunk. Nem döntő, de biztosan nehéz lesz. Ha sikerül nyernünk, az nagyon fontos lesz az önbizalmunknak.
A veszprémiek tehát rögtön az egyik legnagyobb riválissal szemben mutathatják meg erejüket. A szerdai mérkőzés 18.15-kor kezdődik, a Sport1 élőben közvetíti, a vehir.hu pedig szöveges tudósítással kíséri az összecsapást.
