A találkozót az izlandiak kezdték, de a One Veszprém hamar felvette a ritmust. Pechmalbec révén a 7. percben született meg az első veszprémi találat, majd Marguc góljával sikerült átvenni a vezetést – számolt be a bakonyiak kubhonlapja. A játékrész első felében a csapat sorcserékkel frissítette a játékot, így a 15. percben már 4-7 volt az állás. Az izlandi csapat dinamikusan és lendületesen játszott, de a magyar védelem jól állta a rohamokat, míg Appelgren a kapuban stabilan védett. A félidő végére 10-14-re alakult az állás.
A második játékrész elején a Veszprém gyorsította a játékot, és a különbség gyorsan tíz gól fölé nőtt (13-23). Ekkor állt be a bakonyiakhoz 44-es mezben Pálmarsson, aki a 100. mérkőzését játszotta az Építők csapatában. A közönség vastapssal köszöntötte, a játékos meghatódva viszonozta a tapsot.
A hajrában Corrales kapus több fontos védést mutatott be, a fiatal játékosok – Molnár Robin és Gáncs-Pető Máté – is lehetőséget kaptak, miközben a gólok felváltva estek. A mérkőzést a One Veszprém 32-22-re nyerte, a lefújás után pedig a csapatok és a közönség körében zajló köszöntések tették emlékezetessé Pálmarsson búcsúját.
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés:
FH Hafnarfjörður–One Veszprém HC 22-32 (10-14)
FH Hafnarfjörður: Andrésson, Dorsteinsson – Birgisson, Dorsteinsson 1, Pálmarsson 1, Gunnarson 1, Jónasson, Ólafsson 8, Chaouachi, Ásgeirsson 1, Arndal 1, Sindrason, Sigurgeirson 2, Birgisson 3, Jóhannson 2, Sindrason, Guojónsson 2. Vezetőedző: Arndal Sigurdsteinn
One Veszprém HC: Appelgren, Corrales – Thiagus, Martinovic 1, Descat 1, Hesam, Elísson 2, Ligetvári, Marguc 6, Cindric 2, Dopjera 1, Remili 6, El-Dera, Pechmalbec 7, Gáncs-Pető 2, Kardos 1, Adel 1, Molnár 2, Zein. Vezetőedző: Xavier Pascual
Kiállítások: 2, ill. 2 perc