Az immár tizenegyedik alakulattal bővülő F1-es mezőny új istállója, a Cadillac megerősítette, hogy Valtteri Bottas és Sergio Pérez ül majd autóba a bemutatkozó szezonban. A gárda hosszú tárgyalási folyamat után döntött mellettük, hiszen a tavaly novemberi bejelentés óta számos pilótával egyeztettek.
A tapasztalt brit szakember, Graeme Lowdon irányítása alatt felépülő alakulat teljesen a semmiből kezdi meg működését, ami hatalmas kihívástjelent. Éppen ezért logikus választásnak tűnt két olyan versenyző szerződtetése, akik jelentős rutinnal rendelkeznek. Bottas és Pérez több mint egy évtizede a Forma–1 meghatározó alakjai, így szakmai tudásuk és versenytapasztalatuk kulcsszerepet játszhat az újonc csapat beilleszkedésében.
Perez, miután 2024 végén elbocsátotta a Red Bull, csapat nélkül volt, Bottas pedig idén a Mercedes tartalékversenyzőjeként vesz részt a száguldó cirkuszban.