Sokak számára egyszerűen nem elegendő egy átlagos terasz, hanem sokkal kiemeltebb szerepet szánnak ennek a területnek, akár a második nappalivá alakítanák. A teraszfedés ebben fontos tényező, illetve számos kreatív megoldás is elérhető, amelyekkel még élvezetesebbé tehetjük a kint töltött időt.
Miből lehet válogatni?
Az ÁlomTerasz prémium alumínium terasz elkészítésében is tud segíteni. Érdemes szakembereket is bevonni a folyamatba, ráadásul az sem mindegy, hogy mi a célunk a terasszal és az év mekkora részében akarjuk használni. A döntés során át kell gondolni, hogy milyen védelemre van szükség az időjárással szemben, illetve mennyire fontos a tér nyitottságának érzete.
Lehetőség van arra, hogy csak terasztetőt használunk, ami a legegyszerűbben és leggyorsabban megvalósítható megoldás, így az esővel szemben maximális védelmünk lehet.
Ha a terasz inkább egy nyári kiülőként funkcionál, de más komolyabb tervünk nincs vele, akkor ideális választás ez a módszer. Fontos kiemelni, hogy így a hideg és a szél ellen nem védekezünk, de ez utólag is megoldható, ha később teljes értékű térré akarjuk alakítani. Ezt akár lépésről lépésre, fokozatosan is megtehetjük.
Milyen legyen a tető?
Választható polikarbonát, átlátszó vagy sötétített üveg, de akár bioklimatikus változat is ideális lehet, amivel mi szabályozzuk, hogy mikor és mennyi fényt, árnyékot szeretnénk a teraszra beengedni.
Félig nyitott teret is ki lehet alakítani, ami az egyik legnépszerűbb. Ezzel nem kell lemondani a kültéri tér szabadságáról, de valamennyi védelmet kapunk az időjárás viszontagságaival szemben. Az alumíniumterasz oldalfalai ilyenkor a két oldalon helyezkednek el, de akár U alakban is körbezárhatjuk a teret, ezzel kellemes mikroklímát kialakítva.
Teljesen zárt tér?
Fix vagy nyitható megoldás egyaránt elérhető, ezzel egy új nappalit készíthetünk, ami egy karnyújtásnyira van a nyári szellőtől és a madárcsicsergéstől. Egész évben használni tudjuk, a teljes fedéssel a télikert elérhető. Ehhez kell egy stabil alumíniumszerkezet, ami masszív alapot nyújt és hőszigetelt üveggel is felszerelhető.
Nyitható elemeket is választhatunk, például klasszikus tolóajtó vagy egy modern moduláris tolópaneles ajtó, amivel bármikor kinyithatjuk a teraszt, és beengedhetjük a természetet a helyiségbe.
Mi legyen a teraszból?
Egy teljesen új élettér készíthető, akár az otthon legértékesebb része is lehet belőle. Ha szeretünk főzni, grillezni, baráti összejöveteleket tartani, akkor egy fix beépített pult, pizzakemence vagy grillező tökéletes választás. Magas székekkel kiegészített kis bárpult pedig garantálni fogja a hangulatot és az eleganciát.
Dolgozósaroknak is tökéletes a terasz, egyre többen dolgoznak otthonról, ilyenkor pedig fontos a csendes, inspiráló munkasarok. Az árnyékolást hatékonyan megoldhatjuk, hogy a képernyő mindig jól látható legyen.
