Feszült várakozás, vastaps és igazi kézilabdaünnep: így rajtolt a One Veszprém HC hazai szezonnyitója, amelyre a lengyel bajnok, az Orlen-Wisla Plock érkezett vendégségbe az Arénába szombaton. Már a kezdés előtt különleges pillanatokban volt része a publikumnak: a szurkolók egyaránt nagy ovációval köszöntötték a veszprémi kötődésű plocki játékosokat és az új igazolásokat.
Corrales védése után Descat jegyezte az idény első hazai találatát, amely kijelölte az este ritmusát. Martinovic hamar csatlakozott a gólgyártáshoz, a túloldalon pedig a Plock magyar válogatottja, Fazekas Gergő jelentette a legnagyobb veszélyt.
Marguc villanása, majd Corrales hétméteres-védése tovább fokozta a hangulatot, Xavi Pascual pedig fokozatosan forgatta a keretet: a játékrész derekán Ali Zein, Eldera és Elísson is játékba lendült. A kapuban Corrales sorra mutatta be a bravúrokat, így a szünetre megnyugtató, hétgólos fórral vonulhatott a házigazda (17-10).
A fordulást követően Petrus kiállítása okozott kisebb zavart, ám a létszámhátrány sem törte meg a lendületet. Marguc és Descat tovább növelte az előnyt, a kapuban pedig Appelgren folytatta magabiztosan Corrales munkáját. A vendégek az exveszprémi Koszorotov vezérletével próbáltak közelebb férkőzni, de a svéd kapus kulcsfontosságú védései megőrizték a különbséget.
A hajrában ugyan a bakonyiak több apró hibát is vétettek, így a lengyelek faragtak a hátrányból, de a hazai diadal egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az "utolsó szót" Elísson mondta ki, beállítva a 31-29-es végeredményt.
Felkészülési kézilabda-mérkőzés:
One Veszprém HC – Orlen Wisla Plock 31-29 (17-10)
One Veszprém HC: Corrales, Appelgren – Thiagus Petrus 1, Martinovic 2, Descat 5, Hesam 1, Elísson 6, Ligetvári 1, Marguc 6, Cindric 2, Dopjera 1, Remili 4, El-dera 1, Pechmalbec, Kardos, Adel, Molnár, Ali Zein 1, Szabó.
Orlen-Wisla Plock: Bergerud, Alilovic – Daszek 2, Janc 1, Szyszko 1, Sroczyk, Borucki, Serdio 4, Samoila 1, Richardson 5, Zarabec 4, Fazekas 2, Krajewski 3, Terzic, Mihic 1, Ilic 1, Szita 1, Koszorotov 3.
Hétméteresek: 5/4, ill. 8/6
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
