A tavalyi ezüstérmes gárdában idén is két külföldi játékos kap szerepet: az előző idény pontkirálynője, Heipua Tautua’a mellé a szintén amerikai Bella Laporta csatlakozott, akit több alkalommal is beválasztottak az egyetemi bajnokság legjobbjai közé.
Közben a fiatal tehetségek előtt is nyitva áll a lehetőség: az első napokban Endresz Viktória és Molnár Fruzsina edzhetett együtt a felnőttekkel.
– Próbáljuk utolérni magunkat, de rengeteg időnk van még. Most a gyakorláson van a hangsúly: szeretnénk felfrissíteni a korábban megtanult dolgokat, valamint megszerezni azt az erőnlétet, amire szükségünk lesz a bajnokság során – értékelt az első hét után Mészáros Péter.
A vezetőedző kiemelte: a mag együtt maradt, az érkezőknek pedig idő kell a beilleszkedéshez, de jól halad a munka, és jó hangulat uralkodik az edzéseken.
Az NB I-es bajnokság október második hétvégéjén rajtol, addig több felkészülési mérkőzés is vár a VEHIR-VESC csapatára.
