Az idén negyvenéves Hungaroring történetének legnagyobb fejlesztésén esett át, aminek legnagyobb része alig egy év alatt, a tavalyi nagydíj óta valósult meg.
Ugyan a pálya vonalvezetése nem változott, gyakorlatilag a lelátóktól kezdve a paddockig átépítettek minden részt a mogyoródi komplexumban.
A hazai sajtó több pilótát is megszólaltatott, hogy mit gondolnak az új Hungaroringről.
Fernando Alonso: „Ez így történelmi pálya modern köntösbe bújtatva. Pontosan így kell csinálni – örömmel látom.”
Lewis Hamilton: „Igazán nagyszerű, mert ez a pálya pontosan ezt érdemli. Ez azon ikonikus pályák közé tartozik, amelynek még nagyon sokáig a versenynaptárban kell lennie.”
Lando Norris: „Szerintem eddig sem mondhattuk, hogy rossz volt itt az infrastruktúra, viszont az új azért sokkal jobb, teljes mértékben F1-es színvonalú.”
Nico Hülkenberg: „A garázsból kinézve is remek a látkép. Nem estek túlzásba a dizájnnal, nagyon szépen megtervezték.”
Esteban Ocon: „Amikor beléptem, nem ismertem rá a paddockra, ami elképesztő, így egyik évről a másikra. Lenyűgöző, hogy a szervezők mire voltak képesek."
A Magyar Nagydíjnak egyébként 2032-ig van szerződése a Forma-1-el, addig egészen biztosan szerveznek itt futamokat.
Hogy pontosan milyen átalakítások történtek és hogyan tudták ezt szűk egy év alatt elvégezni, arról is beszélgettünk korábbi videós interjúnkban Gyulay Zsolttal, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatójával.