Hogyan hat a GDPR a magyar vállalkozásokra?
A GDPR minden olyan szervezetre vonatkozik, amely személyes adatokat kezel, függetlenül attól, hogy az adatkezelési célból vagy más formában történik. Magyarországon minden kis- és középvállalkozásra vonatkozik, de nem maradhatnak ki a felsorolásból a nagyobb, multinacionális cégek sem. Szerencsére ez az ügyvédi iroda Budapesten és Magyarország egész területén tud tanácsadást nyújtani. Nagy szükség van rájuk, hiszen a rendelet előírja többek között az adatkezelés jogalapjának meglétét, az érintettek tájékoztatását, valamint az adatvédelmi incidensek bejelentését is. Sőt, néhány esetben adatvédelmi tisztviselő kijelölésére is szükség lehet, mindezekhez pedig nem árt egy szakértő jogász, akinek hála minden szakszerűen történik.
Fontos, hogy a GDPR megsértéséért kiszabható bírságok összege akár 20 millió euróra is rúghat, de előfordulhat, hogy a vállalkozás éves árbevételének 4 százalékát is jelentheti, attól függően, hogy melyik a magasabb összeg. Ez már önmagában elegendő lehet ahhoz, hogy a vállalkozások komolyabban vegyék a szabályrendszernek való megfelelést. A problémát általában az okozza, hogy a szervezetek nem rendelkeznek megfelelő jogi háttértudással, olyan gyakorlatban is működő adatkezelési modellel, ami valóban megfelelő lehet.
Miért érdemes ügyvédi irodát bevonni a folyamatba?
Az adatvédelmi szabályok értelmezése és gyakorlati alkalmazása nemcsak jogi, hanem technikai és szervezeti ismereteket is megkövetel. Egy olyan budapesti ügyvédi iroda, amely adatvédelemre specializálódott, tisztában van többek között a jogszabályi háttér pontos ismeretével, valamint jól ismeri a magyar hatóságokat, mint a NAIH, avagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elvárásait is.
Hogy milyen segítséget nyújthat egy jogi szakértő. Olyan komplex szolgáltatások kapcsán segíthetnek, mint az adatkezelési tájékoztatók és hozzájáruló nyilatkozatok elkészítése, a belső adatvédelmi szabályzatok kialakítása, valamint az adatvédelmi hatásvizsgálatok lefolytatása. Emellett segíthetnek összeállítani az adatkezelési nyilvántartásokat, támogatják az adatvédelmi incidenskezelést, valamint biztosítják a munkavállalói adatkezelések jogszerűségét. Ami pedig még fontos lehet, hogy egy szakember a szerződéses partnerekkel való viszony rendezésénél is segítő kezet nyújthat az adatfeldolgozási szerződéseken keresztül.
Sőt, talán nem meglepő, de manapság bizony már egy új digitális termék bevezetése vagy webáruház üzemeltetése esetén is ügyvédi segítségre lesz szükségünk. Aki pedig automatizált adatkezelést alkalmaz, legyen az profilalkotás, kamerás megfigyelés vagy ügyféladatbázis elemzés, az pedig el se induljon jogász nélkül.
Folyamatos jogi tanácsadás
A legtöbb vállalkozás úgy tekint a GDPR-megfelelésre, mint egy egyszeri projektre, tehát letudjuk, és már kész is van, többet nem kell vele foglalkozni. Valójában viszont az adatvédelem egy folyamatos elköteleződést igényel. Az üzleti folyamatok, az IT-rendszerek, valamint az adatkezelési gyakorlatok időről időre ugyanis változnak, ezáltal a jogi megfelelést is hozzájuk kell igazítani.
Egy jó ügyvédi iroda szerencsére képes biztosítani a hosszú távú együttműködést, a GDPR-nak való megfelelést. Ez magában foglalja többek között a rendszeres auditokat, az új projekteket, valamint a szerződések jogi kontrollját, illetve a munkavállalók oktatását egyaránt.
Jól látszik tehát, hogy a GDPR-nak való megfelelő nem puszta jogi kötelezettség, hanem bizalomépítő eszköz, amely a mai digitális világban rendkívül fontos tényező. A személyes adatok védelme már nem csak adminisztratív feladat, hanem stratégiai kérdés is. Ebben a kihívásokkal teli környezetben pedig nagy szerepe van az ügyvédi irodának, hiszen ők azok, akik megbízható partnerként segíthetnek eligazodni a szabályozások között.
