Hosszú egyenesek és technikás lassú kanyarok váltakoznak a Balaton Park Circuit-en, ami néhány versenyzőnek kifejezetten tetszik, mások jobban tartanak tőle, az viszont a Superbike és a többi sorozat teljes mezőnyére igaz, hogy mindenkinek új lesz versenyszituációban a balatonfőkajári pálya vonalvezetése.
Ez is kiderült csütörtök délután, amikor a szervezők, valamint a versenyzők közösen válaszoltak a sajtó kérdéseire a pálya mellett.
Hétvégén ugyanis több mint három évtizedes kihagyást követően tér vissza Magyarországra a világ egyik legrangosabb gyorsaságimotoros világbajnoki sorozata, amelyet 1988 óta rendeznek meg. Péntektől vasárnapig a Balaton partján sorakoznak fel a versenygépek: a királykategória számító Superbike mezőnye mellett a Supersport, a női világbajnoki sorozat, valamint a Yamaha által támogatott utánpótlás-bajnokság, az R3 Blu Cru Világkupa indulói is rajthoz állnak.
Ráadásul a Superbike esetében a két éllovas között csupán négy pont a különbség az összetettben, ráadásul a magyar verseny után már csak négy hétvége van hátra a bajnokságból, így különösen felértékelődik minden helyezés.
A világbajnoki tabellát vezető Toprak Razgatlioglunak, a BMW versenyzőjének kifejezetten tetszik a Balaton Park Circuit. Mint mondta: „A vonalvezetés fekszik a stílusomnak, mert kedvelem a lassú kanyarokat és sikánokat. Viszont nemcsak nekem lesz új, hanem a többieknek is. Az biztos, hogy pénteken meg kell találnunk az ideális beállítást, ez pedig komoly munka lesz, de remélem, mindenki jól érzi majd magát a hétvégén."
Nagy riválisa, az összetettben mögötte második olasz Nicoló Bulega (Ducati) elmondta, már túl vannak a pályabejáráson, amely alapján minden készen áll a helyszínen a versenyzésre.
"Utcai motorral teszteltem már itt, de az alapján nehéz lenne megmondani, hogy versenykörülmények között hogyan fog menni a motorozás. A pénteki második szabadedzés után már okosabbak leszünk, és persze az időjárás is kérdés, hiszen vasárnap akár eshet is. A hétvégének mindenesetre mindannyian nulláról indulunk neki, ha pedig eső lesz, akkor mindenkinek azok között a körülmények között kell majd teljesíteni" - nyilatkozta a Ducati motorosa, akinek csupán négy pont a hátránya az összetettben Razgatliogluval szemben.
A hétvégén a Supersport géposztálya is rajtvonalhoz áll majd, a két éllovas, Stefano Manzi és Can Öncü pedig egyaránt a pálya nehéz féktávjait emelték ki, ami egyszerre teszi nehézzé, ugyanakkor élvezhetővé a versenyt.
A hétvégén a hölgyek mezőnye is megmérkőzik egymással a magyar pályán. Az ő sorozatukat tavaly hívták életre, a versenyzők közül pedig az összetett második helyezettje, a spanyol yamahás versenyző, Beatriz Neila i bizakodva tekint a hétvégére, de ő is kiemelte, mivel a teljes mezőnynek új lesz az aszfaltcsík, így nem lehet megjósolni, hogy kik végezek majd az élen.
A hétvégén a versenypályára kilátogató szurkolók egy magyar versenyzőnek is szoríthatnak majd. A tizenöt éves Barta Kristóf a Yamaha által életre hívott R3 Blu Cru világkupa mezőnyében szabadkártyásként áll rajthoz. A fiatal tehetség kiemelte: „"Nem tűztem ki magam elé konkrét célt, de nagyon örülnék, ha az első tízben tudnék végezni. Persze akkor sem keseredek el, ha ez nem sikerült, mert ez az első ilyen magas szintű nemzetközi megméretés, amelyen rajthoz állok."
A Superbike mezőnye pénteken kettő, valamint szombat reggel még egy harmadik szabadedzést teljesít, 11 órától pedig az időmérő edzésre, az úgynevezett Superpole-ra kerül sor.
Ezen eldől a szombat 14 órakor kezdődő első futam, valamint a vasárnap 11 órakor startoló Superpole-verseny rajtsorrendje.
Utóbbi végeredménye határozza meg aztán a vasárnap 14 órakor induló második viadal rajtsorrendjét, legalábbis az első kilenc helyen, a tizedik pozíciótól lefelé ugyanis marad az időmérőn kialakult sorrend.
A vasárnapi - tízkörös - Superpole-futam lesz a géposztály vb-történetének ezredik viadala.
Supersportban, a női vb-szériában, valamint az utánpótlás-sorozatban egy pénteki szabadedzés után délután máris időmérő edzéseket bonyolítanak majd le, ezekben a kategóriákban szombaton az első, vasárnap pedig a második futamokat rendezik a 4075 méter hosszú Balaton Park versenypályán.
A Vehír pedig élőben tudósít majd a helyszínről.




