Amikor kitalálták, hogy a magyar sportnak szüksége van egy ilyen otthonra, egy központra, főleg úgy, hogy előtte nem feltétlenül volt ott kezelve, ahol szerintem kellene, akkor még nem gondolták, hogy ez ennyire sikeres lesz
- mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornán Székely Dávid.
Kiemelte, hogy a nagy események mellett ugyanúgy fontosak azok a sportágak és sportolók, amelyek és akik előtte nem nagyon voltak képernyőn, mert az elmúlt években ezek is egy országos tévécsatornára tudtak kerülni.
Nekem a csatorna működése szempontjából nagyon fontos, hogy kinyissuk azt a teret, amelyen keresztül a magyar sportolók el tudnak jutni az emberekhez. Ez mindkét oldalnak fontos. Az emberek ezáltal láthatják, hogy van értelme beíratni a gyermeküket sportolni, elsősorban a mozgás öröméért, de talán miattunk is van nagyobb esélye annak, hogy valakiből sikeres élsportoló legyen
- fogalmazott Székely Dávid.
Elhangzott, hogy az elmúlt tíz év legnézettebb közvetítése a 2016-os Magyarország-Belgium Európa-bajnoki nyolcaddöntő volt, de a toplistán a labdarúgó-válogatott további Eb-mérkőzései is szerepelnek.
Az adatokból látható, hogy a futballválogatott volt az, amely leginkább le tudta ültetni az embereket az M4 Sport és a képernyők elé és ez is fontos, mert a másik meghatározó célunk az, hogy az ilyen pillanatokat is el tudjunk juttatni az emberekhez
- mondta a csatornaigazgató, kiemelve, hogy ezeket az összecsapásokat a határon túli magyarok is láthatták Erdélyben és a Felvidéken.
Az M4 Sport a magyar válogatott és a magyar olimpiai csapat otthona is, ami azt jelenti, hogy nemcsak négyévente mutatjuk meg a sportolókat, hanem egész évben, az év mind a 365 napján. Ez az, ami más, mint korábban.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a csatornaigazgató kiemelte: szerencsések, mert az anyagi támogatásnak köszönhetően olyan jogokat tudtak megvásárolni, amelyekkel gyakorlatilag az összes látványsportág és olimpiai sportág világ- és Európa-bajnokságait, valamint a látvány csapatsportágak hazai eseményeit el tudják juttatni a nézőkhöz.
Az M4 Sportnál mindenki a magáénak érzi a csatornát és remélem, az emberek is ugyanezt érzik, mert mi azért vagyunk, hogy példát mutassunk, hogy segítsük a magyar nemzet büszkeségét.
A közvetítési jogokkal kapcsolatos versenyről Székely Dávid azt mondta, szerinte nincs még egy közmédiás tematikus sportcsatorna, amely annyi joggal bír egy adott országban, mint az M4 Sport Magyarországon. A labdarúgó és kézilabda Bajnokok Ligája kivételével minden mást ők közvetítenek, aminek közszolgálati jellege van.
Felidézte, hogy mindössze egyetlen olyan év volt, amikor az összes többi hazai sportcsatorna együttes nézettsége meghaladta az M4 Sportot, a többiben egyértelműen ők voltak fölényben.
"És ehhez még hozzájön a hétvégente működő M4 Sport+, amely szeptemberben lesz ötéves" - tette hozzá, kiemelve, hogy nemcsak az M1-en, hanem náluk is van minden hétköznap Nemzeti Sporthíradó.
Arra a kérdésre, hogy számára melyik sportesemény volt a legemlékezetesebb az elmúlt tíz évben, Székely Dávid azt válaszolta, hogy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság, amelyen kommentátorként is dolgozhatott, ahogy fogalmazott, annak közvetítését - hasonlóan a tavalyi futball Európa-bajnoksághoz - "kiteszi az ablakba".
A születésnapos sportcsatorna pénteken reggel 8 órakor - percre pontosan tíz évvel az indulás után - egy akkorihoz hasonló reggeli műsorral készül, este pedig az általa közvetített labdarúgó-mérkőzések nagyjából száz legszebb góljáról lesz látható egy összefoglaló.
Indul egy új sorozat is, a Bajnokok, amely Petrovics-Mérei Andrea segítségével egyedülálló formában mutatja be Magyarország legendás sportolóit - az első epizód vendége a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron lesz -, az ünnepi műsorblokk pedig egy kvízzel zárul, ebben Hajdú B. István műsorvezetése mellett az M4 Sport munkatársai játékos formában idézik fel az elmúlt évtized közvetítéseit.