A koncert fellépői között ott volt a zenekar három alappillére: Grace Chatto csellón, Luke Patterson dobokon, valamint állandó turnétársaik, akik az élő show erejét adták. Nathaniel Albert billentyűs hangszereken és gitáron hozta a digitális és élő hangzás tökéletes egyensúlyát, Sam Skirrow zenei igazgatóként és basszusgitárosként teremtette meg a gerincet, Stephanie Benedetti és Molly Fletcher hegedűjátéka a klasszikus zene gyökereit idézte, miközben Kirsten Child és Kelli-Leigh Glover vokálja különböző stílusokat és érzelmi rétegeket vont be a produkcióba. A színpadon látott összhang példaértékű volt és ennyi zenei személyiség ennyire harmonikusan ritkán olvad össze.
Nem véletlen, hogy a Clean Bandit évek óta a nemzetközi popzene élvonalába tartozik. A Jess Glynne közreműködésével készült Rather Be 2015-ben Grammy-díjat nyert a legjobb dance felvétel kategóriában, és több mint 1,1 millió példányban kelt el csak az Egyesült Királyságban. A Rockabye kilenc héten át vezette a brit kislemezlistát, világszerte több mint egymilliárd megtekintéssel, míg a Demi Lovatóval közös Solo a Spotifyon lépte át az egymilliárdos streaminghatárt. Ezek már nem egyszerű slágerek, hanem korszakalkotó popprodukciók is, amelyek a brit elektropop hangzás meghatározó darabjaivá váltak.
A Clean Bandit zenéje valójában egy sajátos műfaj, a brit elektropop egyik legizgalmasabb és legötletesebb válfaja, amely különösen fontos színfolt egy olyan összművészeti fesztiválon, ahol a jazz, a blues és a rock dominál. A trió (és kibővített koncertformációjuk) azt az űrt tölti be, amely a generációk között gyakran húzódik, hiszen zenéjük egyszerre rezonál a fiatalok ritmusigényére és az idősebb generációk hangszerszerető fülével is.
Nem túlzás azt mondani: a Clean Bandit zenéje hidat képez korosztályok, zenei műfajok és kulturális világok között.
Amitől igazán különleges ez a zene, az a páratlan hangszerelés. A klasszikus vonós hangszerek – cselló és hegedű – lehetnének pusztán kiegészítő díszítések is, de valójában a dalok szerkezetének meghatározó elemei. Grace Chatto csellójátéka egyedülálló vizuális és érzelmi központja a daloknak: a hangszer úgy szól, mint egy második énekhang. Az elektronikus alapok, a dob és a basszus pedig elképesztő ritmikai dinamizmust adnak, amelybe a közönség szó szerint beleremeg, de nem veszik el benne a részletek finomsága.
A veszprémi koncerten a zenekar nem hagyta ki legnagyobb slágereit: felcsendült a Grammy-díjas Rather Be, a közönség pedig már az első taktusokra megmozdult. Symphony, Solo, Rockabye...ezek a dalok milliók fejébe égtek be, és a YouTube- vagy Spotify-listákon túl most végre élőben is megtapasztalható volt az az energia, amely a stúdióverziók mögött rejlik. Kelli-Leigh és Kirsten Child két teljesen eltérő hangszínnel, stílussal és előadói attitűddel hozta ezeket a dalokat, de a vokálharmóniák, a színpadi jelenlét és a dinamika mégis tökéletes összhangot teremtett.
Vizuálisan is rendkívül erős volt a show. A női előadók – Grace, Stephanie, Molly, Kirsten és Kelli-Leigh – megjelenésükben is karakteresek voltak: extravagáns, mégis ízléses ruhákban, vagány és elegáns stílusban álltak a színpadon. Az ő jelenlétük különösen fontos egy olyan zeneiparban, ahol gyakran háttérbe szorulnak a hangszeres női zenészek. A Clean Bandit koncertje egyszerre volt egy könnyed feminista állásfoglalás és a professzionális zenei teljesítmény ünnepe.
A VeszprémFest mindig is törekedett arra, hogy a sokszínűség és a minőség kéz a kézben járjon, a Clean Bandit koncertje pedig ezt a küldetést talán a lehető leglátványosabban teljesítette. Most mindenki megtalálta a saját kapcsolódási pontját a koncerten: valaki a ritmusokba, valaki a klasszikus hangszerekbe, mások a popsztárok nevével fémjelzett dalok ismerős dallamaiba kapaszkodtak bele. És ez a fajta univerzális érvényesség az, ami miatt egy ilyen produkció ma ennyire fontos, különösen egy olyan fesztiválon, amely kulturális híd szerepét is betölti.
A koncert utolsó harmada már-már rave-jellegű hangulatot hozott, de sosem esett át a giccs vagy a túlzás határán. Az egyes dalok közötti átvezetés, a színpadkép és a fénytechnika is az élmény részét képezte, mondhatjuk, hogy minden a helyén volt. A közönség tombolt, énekelt, táncolt, de a legfigyelemreméltóbb az volt, hogy még a színpad legutolsó sorában állók is kapcsolatban maradtak az előadókkal.
A Clean Bandit fellépése méltó és felejthetetlen lezárása volt a VeszprémFestnek. A koncert újradefiniálta, mit is jelent ma élőzenét hallgatni egy fesztiválon. Klasszikus és kortárs, női és férfi energiák, elektronika és hangszeresség, vizualitás és hangzás egészen új egységben jelent meg. És ez az, amit a Clean Bandit igazán tud: úgy zenélni, hogy közben irányt mutatni.
