A veszprémi kézilabdaklub pénteki tájékoztatása szerint a jobbátlövő Lukas Sandell és a kapus Mike Jensen a következő szezont már más csapatban kezdi.
Mint emlékeztetnek, a svéd válogatott Lukas Sandell 2023 nyarán érkezett a bakonyi klubhoz, amelynek színeiben 92 meccsen 234 gólt szerzett. Kétszer nyerte meg a One Veszprémmel a magyar bajnokságot, egyszer a Magyar Kupát, és tagja volt a tavaly októberben történelmi klubvilágbajnoki győzelemnek. Akárcsak a dán kapus Mike Jensen, aki 2024. februári érkezése óta 52 alkalommal állt az Építők kapujában, öt gól fűződik a nevéhez, s a csapat tagjaként két magyar bajnoki aranyérem került a nyakába.
A döntés okairól Nagy László sportigazgató nyilatkozott az együttes hivatalos honlapján.
Mindkét játékos esetében azért döntöttünk együtt úgy, hogy elválnak útjaink, mert hosszú távon nem tudunk nekik olyan szerepet biztosítani ebben a játékrendszerben, mint amilyet szeretnének, és amire nekünk szükségünk van. Így végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy közös megegyezéssel felbontjuk a szerződésüket, hogy más klubnál folytathassák pályafutásukat, posztjaikra pedig más megoldást keresünk, olyan játékosokat, akik jobban illenek a Veszprém hosszú távú terveibe.
A két játékos pótlásáról, a One Veszprém HC következő szezonokat érintő keretváltozásairól, valamint más fontos bejelentésekről július 17-én számol be a klub.
Az információkat először egy budapesti sajtótájékoztatón ismertetik, majd ugyanazon a délutánon egy szurkolói tájékoztató következik a One Veszprém Arénában. A részletekről hamarosan további információt adnak.
