Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával már ötödik alkalommal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az oktatási intézmények számára. A pályázatra olyan intézmények jelentkezését várták, akik törekednek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
Az április 30-i határidőig összesen 553 egyéni pályázat érkezett, (34 Állatbarát Bölcsőde, 296 Állatbarát Óvoda, 45 Örökös Állatbarát Óvoda, 126 Állatbarát Általános Iskola, 12 Örökös Állatbarát Általános Iskola, 21 Állatbarát Gyógypedagógiai Intézmény, 16 Állatbarát Középiskola, 3 Állatbarát Gyermekotthon). Valamennyi pályázó intézmény teljesítette a minimumkövetelményeket, így jogosulttá váltak az „Állatbarát” cím használatára egy éven keresztül.
A beérkezett munkákat egy állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálta el. A pályázatok nyertesei a díjakat és okleveleket – immár hagyományosan – az Állatorvostudományi Egyetemen megrendezett ünnepségen vehették át. Minden kategóriában három helyezettet díjaztak, így összesen 18 nyertes intézményt hirdettek a júniusi díjátadón. Az esemény ünnepélyes hangulatát tovább emelte, hogy az első napon Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, míg a második napon Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos adta át a díjakat.
A 2025. évi pályázat győztesei:
Az „Év Állatvédő Bölcsődéje 2025” pályázat nyertesei:
- Az „Év Állatvédő Bölcsődéje 2025”: Hernádnémeti Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde
- II. helyezett: XXII. Kerületi Egyesített Bölcsőde
- III. helyezett: Aprócska Bölcsőde Tagintézmény
Az „Év Állatvédő Óvodája 2025” pályázat nyertesei:
- Az „Év Állatvédő Óvodája 2025”: Érdi Szivárvány Óvoda, Meseház Tagóvodája
- II. helyezett: Verpeléti Gyöngyszem Óvoda és Gyöngyikék Bölcsőde
- III. helyezett: Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda
Az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2025” pályázat nyertesei:
- Az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2025”: Nyíregyházi Arany János Gimnázium Általános Iskola és Kollégium Szabó Lőrinc Tagintézmény
- II. helyezett: Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola
- III. helyezett: Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
Az „Év Állatvédő Gyógypedagógiai Intézménye 2025” pályázat nyertesei:
- Az „Év Állatvédő Gyógypedagógiai Intézménye 2025”: Tóth Antal Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium
- II. helyezett: Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- III. helyezett: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Az „Év Állatvédő Középiskolája 2025” pályázat nyertesei:
- Az „Év Állatvédő Középiskolája 2025”: Török János Református Oktatási Központ - Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző iskola és Bölcsőde
- II. helyezett: Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
- III. helyezett: Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium
Az „Év Állatvédő Gyermekotthona 2025” pályázat nyertesei:
- Az „Év Állatvédő Gyermekotthona 2025”: Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun- Szolnok Vármegye VI.-VII. Szakmai Egység
- II. helyezett: Gyermekotthoni Központ Hajdú-Bihar Vármegye, 5. Számú Szakmai Egység
- III. helyezett: Gyermekotthoni Központ Hajdú-Bihar Vármegye 6. számú Gyermekotthon

