Június 7-én rendezték meg a romániai Nagyváradon az XMAN középtávú triatlonversenyt, amelyen Zsebe Olivér, a VESC versenyzője állt rajthoz. A tavalyi abszolút győztes idén is remek formában érkezett, és célja nem volt más, mint a címvédés.
A viadal ideális körülmények között zajlott: 30 fok körüli hőmérséklet, enyhe szél és neoprénes úszás jellemezte a napot. Zsebe a rajtot követően végig a második helyen úszott, Szilágyi Péter mögött, majd a kerékpározás elején átvette a vezetést, és ezt a pozíciót a futás során is megtartotta. Végül elsőként szakította át a célszalagot, megvédve bajnoki címét a nemzetközi mezőnyben.
A nagyváradi siker után pihenésre alig maradt ideje, hiszen egy héttel később Keszthelyen rendezték a középtávú országos bajnokságot, ahol ismét rajthoz állt – ezúttal hazai környezetben.
A Balaton hullámzása miatt nehéz úszással kezdődött a verseny, amely után a 7. helyen ért partot. A kerékpáros szakaszon hamar felzárkózott a harmadik helyre, ám erősebb riválisai visszacsúsztatták a hetedik pozícióba. A futás során egyenletes tempót diktált, és sokáig együtt haladt az élmezőny tagjaival. Az utolsó körben végül félperces hátránnyal leszakadt Horányi Gáborról, és az 5. helyen ért célba az abszolút mezőnyben. Korosztályában bronzérmet szerzett.
Zsebe Olivér ráadásul életében először 4 órán belül teljesítette a távot, amivel új egyéni csúcsot állított fel.
