Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Megkezdődött a kitermelés a somogyi „feketearany-bányában”

2025. június 3. 16:44 // Forrás: Index
Fontos olajmezőre bukkantak a MOL szakemberei Somogysámson térségében, ahol az olajvállat már el is kezdte a kitermelést – számolt be róla az Index. 1250 méter mélyen találták a Som-8 jelű kutat, amiből naponta 1400 hordó kőolajat termelnek ki. Az újonnan felfedezett olajmező számos előnyt jelenthet, többek között jelentősen csökkenhet az ország importfüggősége, illetve Magyarország energiaellátása számára is stabil tényező jelenthet.

A „somogyi Dallasként” is emlegetett lelőhelyen már márciusban is zajlottak a rétegvizsgálatok, de a termelést még csak most indították el. A kút egyébként a MOL szénhidrogén-kitermelésének 1,5 százalékát jelenti és a nap 24 órájában folyik a munka. A helyszín egy igazi „fekete aranybányának” tekinthető és már folyamatban van a Som-7 jelű kút fúrása is, a tervek szerint június közepére el is érhetik a megfelelő mélységet.

A bejáráson részt vett Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója és Schubert Archibald, a MOL Magyarország Kutatás-Termelés igazgatója, aki kijelentette, hogy több mint egy évtized után újra olajat termelhetnek a Dél-Dunántúlon, írta meg helyszíni riportjában az Index. Az első kamionok már el is indultak a százhalombattai finomító felé, a további cél pedig a termelés növelése, illetve a feltárt vagyon meghatározása.

Fotó: Mult Roland / IndexFotó: Mult Roland / Index

Magyarország területén egyébként több másik helyen folyik kőolaj és földgáz kitermelés, ilyen például a Kisalföld, a Békési-medence, a Zala-medence vagy éppen a Makó-árok. Az új lelőhelyek felkutatása folyamatosan zajlik, annak ellenére, hogy egy próbafúrás ára akár több milliárdos tétel is lehet. A keresés viszont fontos, mert új találatok nélkül öt év alatt akár a felére is csökkenhet a termelés. A megtermelt olajat a Dunai finomítóba viszik, ahol kiváló minőségű üzem- és kenőanyagot állítanak elő belőle.

Az európai viszonyokhoz képest Magyarország nem áll rosszul szénhidrogén állomány tekintetében. A hazai termelés a kőolajigény több mint 10 százalékát, illetve a földgázfogyasztás hatodát képes fedezni. Az önellátáshoz ez természetesen nem elegendő, de minden csepp hozzájárul az importfüggőségünk csökkentéséhez, és nem utolsó sorban nagyon fontos tényező energiahatékonyság szempontjából.

Fotó: Mult Roland / IndexFotó: Mult Roland / Index

Magyarországon közel 1300 kútból termel a MOL. Ezek az új felfedezések is azt bizonyítják, hogy az ország még mindig rejt magában tartalékokat, melyek számtalan lehetőséget nyithatnak hazánkban, mind gazdasági, mind energiastratégiai szempontból. A jövőbeni célok világosak az olajvállalat számára: a feltárásokat folytatni kell, mivel a költségek ellenére sikeres találat esetén – mint ahogyan azt most is megfigyelhettük – az ár többszörösét nyerheti vissza vele a hazai gazdaság.

Gombos Ákos
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. tegnap 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.