Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Hagyomány, közösség, élmény - huszonharmadszorra is megmérkőztek a Balaton Regattán

2025. május 20. 11:24 // Forrás: Pannon Egyetem
Két év zárt kapus, esős szezon után a Balaton Regatta végre visszatért a közönséghez. És bár a napsütés mellett az időnként erős szél nem könnyítette meg az idén huszonharmadik alkalommal megrendezett Regattán evező tizennyolc csapat dolgát, a vízen és a Nereus Park Hotel strandján is kiváló volt a hangulat pénteken. Több száz hallgató és egyetemi dolgozó szurkolt, játszott, szórakozott, töltötte meg élettel a vízpartot.

Az 1999-ben Gaál Zoltán professzor által életre hívott verseny mára nemcsak sportesemény, hanem élő egyetemtörténelem. Közösségi élmény, generációkat áthidaló találkozás, hiszen az egykori veszprémi és keszthelyi kampusz versengésére alapított rendezvényen évtizedek óta visszatérő arcokat találni a parton és a hajókban egyaránt.

Mint ahogy köszöntőjében Dr. Abonyi János rektor is megfogalmazta: mindannyian tudjuk, mit jelent a Regatta a Pannon Egyetem életében - közösségformáló erő. Szintén a közösségi élményt hangsúlyozta András-Dóra Zsófia, az új diákrektor is, aki a VENnyegző csapatával igazán kivette a részét a szurkolásból.

Ez alkalommal öt futamban mérték össze erejüket az indulók: először a szeniorok, majd az öregdiákok, a nyílt futam résztvevői, a vállalati csapatok csobbantak a vízbe a nap csúcspontja, a veszprémi karok versengése előtt. A Dr. Gaál Zoltán emlékfutamba az egyetemi karok mérkőztek meg egymással – nemcsak az elsőségért, hanem az alapító előtt tisztelegve. A céges futamon a Balluff, a Valeo, a Continental, és a CoreComm is lapátot ragadott, az idén újonc Algida veszprémi jégkrémgyára mellett. A kiváló hangulatban egyszerre volt jelen a versenyszellem és a baráti rivalizálás.

Ha épp nem az óriás kivetítőn nézték a szurkolók a futamokat, akkor a vízparton rengeteg játék: csocsó, óriás jenga, cornhole, flagfoci, subsoccer és a Pannon Egyetem saját társasjátéka is szórakoztatta a közönséget, akik a játékok során nem csupán élményt, hanem pecséteket is szerezhettek, melyet pannonos ajándékokra válthattak be. A zenei hátteret Dj Andy Kraft és Dávid Roland koncertje biztosította, a parton lévők vércukorszintjét pedig az Algida támogatása: több száz Magnum és Cornetto jégkrém fogyott el desszertnek a gulyásleves után.

EREDMÉNYEK:

I. FUTAM – SENIOROK
1. helyezett: Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (MATE)
2. helyezett: Pannon Egyetem

II. FUTAM- ÖREGDIÁKOK
1. helyezett: Pannon Egyetem
2. helyezett: MATE

III. FUTAM
1. kategória –Nyílt
1. helyezett: Balatonföldvár Vízisport és Vitorlás Egyesület mix csapata
2. Veszprémi Egyetemi Sport Club
3. Pannon Egyetem női senior csapat
2. kategória – Junior
1. helyezett: Balatonföldvár Vízisport és Vitorlás Egyesület junior csapata
3.kategória – Hallgatói
1. helyezett: Pannon Egyetem

IV. CÉGES FUTAM
1. helyezett: Continental
2. helyezett: CoreComm
3. helyezett: Balluff
4. helyezett: Algida- Magnum
5. helyezett: Valeo

V. FUTAM – DR. GAÁL ZOLTÁN EMLÉKFUTAM
1. helyezett: Mérnöki Kar
2. helyezett: Műszaki Informatikai Kar
3. helyezett: Gazdaságtudományi Kar
4. helyezett: Humántudományi Kar

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Új korszak kezdődik a magyar üzleti doktori képzésben, ami Veszprémből és Debrecenből egyszerre indult Pannon Egyetem Új korszak kezdődik a magyar üzleti doktori képzésben, ami Veszprémből és Debrecenből egyszerre indult A Pannon Egyetem és a Debreceni Egyetem közösen jelentette be Veszprémben a hazai üzleti doktori képzés, a Doctor of Business Administration (DBA) intézményi szövetségének megalapítását. A bejelentés mérföldkő a magyar felsőoktatásban, hiszen az egész világon dinamikusan terjedő, minőségben a PhD-hez mérhető, de kifejezetten gyakorló vezetőknek szóló képzési forma minőségét ezzel a szövetséggel kívánják megóvni. 2025. november 24. 10:26 A fiatalok legfontosabb döntésében segített a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A fiatalok legfontosabb döntésében segített a Pannon Egyetem Ismét nagy érdeklődés mellett tartották meg a Pannon Egyetem nyílt napját Veszprémben. 2025. november 22. 13:01 Élénk párbeszéd alakult ki Hankó Balázs miniszter látogatásán a Pannon Egyetemen közélet Élénk párbeszéd alakult ki Hankó Balázs miniszter látogatásán a Pannon Egyetemen Folytatódott a „Kérdezd a Minisztert!” országos fórumsorozat: kedden délután a Pannon Egyetemre érkezett dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, aki a Hallgatói Önkormányzat meghívására vett részt a hallgatói beszélgetésen, majd sajtótájékoztatót tartott az E épületben, a Pannon Köztéren. Már az első percekben látszott, hogy a veszprémi diákok nem félnek élni a kérdezés jogával. 2025. november 18. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.