Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Sorozatban hetedszer nyert a VEHIR-VESC

2025. február 6. 22:53 // Forrás: vesc.hu
A VEHIR-VESC női röplabdacsapata négyszettes csatában győzött a Tatabánya vendéglátójaként az NB I 17. fordulójának csütörtök esti találkozóján.

Kissé pontatlanul kezdte a VEHIR-VESC a Tatabánya elleni hétközi bajnokit, de 9-9 után kezdték megtalálni a játékukat a hazaiak, és Bajnóczi ásznyitásával már három ponttal vezettek. Tovább nőtt a különbség, a TRSE pedig kikérte az első idejét, a veszprémiek viszont ezután is uralták a játékrészt. Attar és Tautua’a is szépen termelte a pontokat, de Török Petra sem akart lemaradni az amerikai légiósoktól, így a VESC végül könnyedén nyerte a felvonást.

A második játszmát sem kezdte jól a Veszprém, így Mészáros Péter is kénytelen volt kikérni az első idejét a találkozón. A szünet után is inkább a vendégek voltak aktívabbak, így pillanatok alatt négyre nőtt a különbség a javukra. 11-15 után viszont varázsütésre megváltozott a játék képe. Attar fejezett be két támadást ponttal, majd Meszlényi egalizált két ásszal. Nagy csata folyt minden labdáért, Sólyom Emese pedig a feladásai mellett egy szép ütéssel szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Az üdvösséghez ez azonban kevés volt, a vendégek könnyedén fordítani tudtak, majd Sólyomvári pontjai után jött az újabb fordulat. Szatmári Lilla egy ásznyitással lendített csapata játékán, Attar újabb pontja pedig már szettgyőzelmet ért a házigazdáknak.

Megküzdöttek a három pontért a veszprémiek (archív fotó)Megküzdöttek a három pontért a veszprémiek (archív fotó)

A feszült második játszma után a harmadik eleje is kiegyenlített játékot hozott. A veszprémiek ezután sok hibát vétettek támadásban, ráadásul az időkérésük sem hozott változást, miközben a Tatabánya hatpontos előnyt harcolt ki. Szép lassan fogyni kezdett a különbség a csapatok között, Szabados István gyorsan kétszer is magához rendelte az övéit, az előnyük pedig kitartott végig.

Nagy izgalmakat hozott a folytatás is, de a játszma közepe felé haladva négypontos előnyre tett szert a Veszprém. A TRSE még megpróbált közelebb férkőzni, de a feltámadásuk elmaradt. A több, mint másfél órás találkozót végül 3-1-re nyerte a VEHIR-VESC, Mészáros Péter tanítványai pedig így zsinórban a hetedik győzelmüknek örülhettek.

Női röplabda NB I, 16. forduló:
VEHIR-VESC–Tatabányai RSE 3-1 (14, 22, -22, 21)
Veszprém, 60 néző. Vezette: Gyulai, Németh
VESC: Sólyom 3, Tautua’a 29, Bajnóczi 5, Meszlényi 4, Attar 23, Török 8
Csere: Bődi (liberó), Sléder, Sólyomvári 3, Szatmári 1
Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura
TRSE: Kocsis 4, Bennett 13, Torma 2, Vargas-Deason 14, Velő 15, Csutorás 7
Csere: Zoltán (liberó), Kárpáti 1, Serfőző, Csordás 5
Vezetőedző: Szabados István.

Edzői értékelés

Mészáros Péter: – Az első szett után sajnos nagyon hullámzóvá vált a játékunk, a Tatabánya pedig közben feljavult. A végén mindent bele kellett adnunk, hogy itthon tartsuk a három pontot, az mindenképpen örömteli, hogy ez sikerült is!

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.