Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Megküzdött a pontokért a VEHIR-VESC

2024. november 14. 21:06 // Forrás: vesc.hu
A házigazda VEHIR-VESC 3-1-re nyert az UTE U21 ellen a női röplabda NB I csütörtöki összecsapásán.

Beragadt a kezdésnél a VEHIR-VESC az UTE U21 elleni csütörtöki bajnokin. A sok hibát vétő hazaiak hamar négypontos hátrányba kerültek, és Mészáros Péter időkérései sem használtak, pedig 8-9-nél úgy tűnt magára talál a Veszprém. A folytatásban is sok volt a rontott nyitás, ez pedig nem fért bele az első szettben, a vendégek ragadták magukhoz a vezetést (19-25).

Galéria
VEHIR-VESC – UTE U21 3-1

A második játszma első pontjait is a lila-fehérek szerezték, de Török Petra blokkja, és Meszlényi Lilla nyitásait követően a VESC hamar átvette a vezetést, majd könnyedén tízpontos előnyt harcoltak ki. Magabiztosabb volt a folytatásban a hazai gárda, így Bajnóczi Fruzsináék egalizálni tudtak (25-14).

A kezdeti ismerkedés után a bakonyiak diktálták a tempót a harmadik felvonásban. Heipua Tautua’a és Kathryn Attar húzta a hazaiak szekerét, miközben a fővárosiaknak csak fellángolásaik voltak. A szettet végül hat ponttal nyerte a VESC, így a házigazdák átvették a vezetést (25-19).

Fej fej mellett haladtak a csapatok a negyedik játékrész elején, az UTE pedig mindent megtett a meccsben maradásért. Tautua’a ásznyitása után meglépett hárommal a Veszprém, de 15-15-nél megint egyenlő volt az állás. Az adok-kapokból végül a hazaiak jöttek ki jobban. Török blokkja után ismét kezdett ellépni a VESC, majd Sólyom nyitása után már karnyújtásnyira kerültek a győzelemtől. A meccset végül Bajnóczi zárta le, 3-1-re nyert a VEHIR-VESC.

Női röplabda NB I, 8. forduló:
VEHIR-VESC–UTE U21 3-1 (-19, 14, 19, 20)
Veszprém, 80 néző. Vezette: Filibér, Takács
VEHIR-VESC: Sólyom 4, Tautua’a 19, Bajnóczi 4, Meszlényi 7, Attar 17, Török
Csere: Bődi (liberó), Piltman 2, Sléder, Szatmári
Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura
UTE U21: Butor 2, Kállai 5, Szatmári 12, Máthé-Barabássy 3, Báder 11, Fölker 7
Csere: Pusztai (liberó), Sojnóczky, Schmidt, Piros 3, Klein 3
Vezetőedző: Karóczi Szabolcs

Edzői értékelés

Mészáros Péter: – Játszottunk ennél már jobban is. Nyögvenyelősen indult a meccs, majd sikerült 0-1-ről fordítanunk. A negyedik szett volt picit szorosabb, de végig szépen küzdöttek a lányok. Örülök, hogy végül három pontnak örülhettünk.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.