Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Megóvnák az utókornak a badacsonyi Kisfaludy-házat

2024. augusztus 14. 11:11
Műemlékvédelem alá eshet a badacsonyi Kisfaludy-ház, ennek érdekében személyesen Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter és a térség országgyűlési képviselője járt közbe.

A badacsonyi hegyoldalon fekvő patinás ház ma étteremként működik, viszont valaha ez az épület Kisfaludy Sándor magyar költő tulajdonában állt, ez volt a présháza.

Kisfaludy Sándort ugyan édesapja eredendően jogi pályára szerette volna irányítani, ő inkább katonai pályára lépett. Miután tagja lett a bécsi testőrségnek, nem egy csatában is részt vett, főként Olaszországban, így történt meg, hogy egy alkalommal francia fogságba esett. Fogsága idején, Himfy álnéven írta hihetetlen sikereket hozó verseit, melyek "Himfy dalai" néven váltak ismertté, később pedig a "Himfy szerelmei" című kötetben jelentek meg.

A versek múzsája egy bizonyos Szegedy Róza volt, akit a költő egy szüret alkalmával ismert meg Badacsonyban. Az ismeretségből szerelem lett. A “Himfy dalok” a kezdeti szerelem egyoldalú érzelmeit festették meg. Szerelmük később beteljesedett és egy életre összekötötte őket Badacsonyban.

Most Navracsics Tibor Facebookon közzétett videójában jelentette be, hogy levélben fordult Lázár János miniszterhez, akinek tárcája alá tartozik a hazai műemlékvédelem, hogy kapja meg ezt a fokozott védelmet a badacsonyi Kisfaludy-ház is.

„A Badacsony hegye, a Balaton-part és az itteni épületek is Magyarország megkérdőjelezhetetlen kulturális örökségéhez tartoznak.” – Fogalmazott Navracsics Tibor.

Hozzátette, hogy azóta megérkezett a válaszlevél is, amiben miniszterkollégája támogatásáról biztosítja ebben a törekvésében, így pedig a Kisfaludy-ház védett műemlék lehet a jövőben, ami biztosítja, hogy évtizedek múlva is mostani állapotában lehessen látogatni ezt a történelmi helyet.

vehir.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.