Biztos, hogy olyan rossz az a hétfő, vagy esetleg a gyerekkorunktól kezdve ránk ragasztott, belénk táplált sztereotípiák uralkodnak el rajtunk? Miért van az, hogy felnőttként is rettegünk a szeptember elsejének a közeledtétől, noha már rég nem aktuális az iskolakezdés? Nyáron is dolgozunk, szeptember elseje is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi. És akkor tegyük fel, hogy a hétfő is.
Egy coach posztját olvasva jött a magam számára bizonyosnak mondható megvilágosodás. Szerinte ugyanis nem a hétvégékre kellene fókuszálni, a hétköznapokat meg szenvedve viselni. Úgy véli, nem ment meg bennünket a várva várt kiruccanás, ha közben egész évben a darálóban érezzük magunkat. Nem szabad hétről hétre élni – vélekedik –, s folyton várni valamit, amitől majd könnyebb lesz.
A hétfő problémája nem a mi problémánk. Ha mindennapban találunk valami valósat, valami szépet, ami erőt adhat, akkor nem kellene folyton munka alatt gondolatban a tengerparton bolyongani. Ha megélnénk a jelent teljes valójában, még meg is szerethetnénk. Lehet a hétfő is szép, kihívással teli, amit adott esetben lehetőségként, újrakezdésként is értelmezhetünk. Nem mellesleg levehetjük magunkról a fölösleges, gyerekkorunk óta cipelt nehéz hétfők terhét.
Az ember számos helyzetben nem dönthet az életéről. Ez viszont épp egy olyan dolog, amit fejben megváltoztathatunk. Miért ne tennénk?
