Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ismét több ezer diák kapott új notebookot ingyenesen

2024. május 21. 15:42
Folytatódott az ingyenes notebookok kiosztása a veszprémi iskolákban is, ezúttal az ötödik, hatodik és kilencedik évfolyamos diákok juthattak hozzá az eszközökhöz, amiket a magyar kormány biztosít az ország iskolásainak és pedagógusainak.

A pandémia alatt vált nyilvánvalóvá, hogy az elemi oktatásban is mekkora szükség van arra, hogy minden gyermekes háztartásban rendelkezésre álljanak azok az informatikai eszközök, amelyek a szórakozás mellett a tanításban is nélkülözhetetlen szerepet kapnak. Éppen ezért a magyar kormány az Európai Unió helyreállítási alapjából közel 200 milliárd forintot költ arra, hogy az országban minden diáknak és pedagógusnak ingyenesen a rendelkezésére bocsásson vadonatúj notebookokat, amelyeket a gyermekek egészen a középiskolai tanulmányaik végéig ingyenesen használhatnak.

A tavalyi évben már 140 ezer darab notebook gazdára lelt, idén tavasszal pedig újabb 193 ezret adtak át azoknak, akik igényelték őket.

Kapcsolódó cikk
579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz.

Veszprémben kedden délelőtt a Rózsa Úti Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatót a programról Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója.

Szauer István elmondta, hogy a vármegyébe 7006 eszköz érkezett most, ebből 1931 veszprémi intézményekbe. A Dell típusú notebook mellé táska is jár, ezeket a diákok középiskolai tanulmányaik végéig használhatják, utána vissza kell adniuk azokat.

Ovádi Péter emlékeztetett arra, hogy a kormány minden fronton igyekszik fejleszteni a hazai oktatást, ebbe pedig beletartozik az is, hogy a szülők válláról leveszi az anyagi terhet, ami a gyermek taníttatásával jár. Mostanra a tankönyvek beszerzése is ingyenes lett, valamint a notebookok biztosítása is jelentős segítséget jelent számos családnak.

Sándor László, Szauer István és Ovádi PéterSándor László, Szauer István és Ovádi Péter

A sajtóeseményen Sándor László, a Rózsa Úti Általános Iskola igazgatója elmondta: intézményükbe ezúttal 123 notebook érkezett, gyakorlatilag így náluk is minden olyan ötödik és hatodik osztályos diák megkapta, akiket a szüleik regisztráltak a KRÉTA-rendszerben. Az igazgató emlékeztetett arra is, hogy a Covid-járvány alatt a pedagógusok rendkívül gyorsan és hatékonyan elsajátították az informatikai rendszerek használatát a távoktatás keretében is. Most ilyen rendkívüli helyzet már nem áll fent, viszont az oktatásba sikerült beilleszteni olyan online megoldásokat, amelyek a pandémián kívül is hatékonyak tudnak lenni.

A laptopok értéke egyenként bruttó 250 ezer forint, a program pedig várhatóan ősszel folytatódik országos szinten is, akkor az ötödik és kilencedikes diákok igényelhetnek ilyen eszközöket, a pedagógusok pedig informatikai továbbképzéseken vehetnek részt.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.