Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Csurgói vereségével kiesett az NB I-ből a Fejér-B.Á.L. Veszprém

2024. április 20. 19:45
Négy szezon után kiesett a férfi kézilabda élvonalból a Fejér-B.Á.L. Veszprém, miután szombat este három góllal kikapott a Csurgó vendégeként. Danyi Gábor együttese ugyanis négy fordulóval a végelszámolás előtt kilenc pontra növelte hátrányát az Eger ellen, amely a Budakalász vendéglátójaként az utolsó másodpercben szerzett pontot.

Bár a forduló előtt hivatalosan még nem húzták meg a vonalat a Fejér-B.Á.L. Veszprém együttese fölött, valós esélye már nem maradt a bennmaradásra a férfi kézilabda NB I-ben. A sereghajtó, az utolsó előtti Egertől is nyolc pont távolságra lévő bakonyiak szombat este a hatodik Csurgó vendégeként próbálták borítani a papírformát.

Öt percig, 2-2-es állásig tudta tartani a lépést vendéglátójával a „kis Veszprém”. Ekkor hármat lőttek sorozatban a Somogy vármegyeiek, amire egy Tarabochia-bomba volt a válasz. Tufegdzic találata után időt kért Danyi Gábor, de tanítványai  a folytatásban is sorra elpuskázták lehetőségeiket. A vendéglátó könyörtelenül kihasználta riválisa hibáit, s az egykori veszprémi Tóth Péter vezetésével zsinórban hatot vágott (16. perc: 11-3.)

Grünfelder szakította meg együttese nyolcperces góltalansági időszakát. Ezúttal a CSKK torpant meg némileg, hat percig érintetlen maradt Balogh hálója, míg a mieinknek hármat is sikerült berámolniuk. Bár Füstös remekelt a hazai kapuban, Kristóf révén öttel a szünet előtt sikerült feljönni mínusz ötre (13-8). Sajnos a végjátékban nem sikerült még közelebb lopódzni, sőt, tovább nyílt az olló: 16-10-nél vonulhattak pihenőre a felek.

Búcsúzik az első osztálytól a veszprémi csapat (archív fotó)Búcsúzik az első osztálytól a veszprémi csapat (archív fotó)

A második felvonás elején kétszer is elment héttel a piros mezesek, aztán újabb fellángolást láthattunk a bakonyiaktól, akik újabb 3-0-s szériával igyekeztek meccsben maradni (37. perc: 18-14).

Krsmancic és Bazsó góljai után úgy tűnt, hogy végleg lerázza magáról vendégeit a Baranyai-csapat, de a Danyi-csapat ezúttal is kiválóan küzdött. A találkozó háromnegyedénél még hat volt közte (24-18), amikor is kisebb csodát vitt véghez a Fejér-B.Á.L. Az öt kísérletből öt gólt szerző Fazekas Máté beállásával ugyanis új erőre kapott és egyenlített a veszprémi gárda (52. perc: 24-24).

Tufegdzic hetesből törte meg csapata csaknem kilencperes gólcsendjét, amire Fazekas még válaszolni tudott. Ezt követően azonban három hazai gól esett veszprémi válasz nélkül, így eldőlt a két pont sorsa. Fazekas a végén már csak szépíteni tudott, beállítva a 29-26-os végeredményt.

Az Eger eközben egy utolsó másodpercben szerzett góllal 25-25-ös döntetlent ért el a Budakalász ellen. A Heves vármegyeiek így négy fordulóval a végelszámolás előtt feljöttek a még bennmaradást érő 14. helyre, kilenc pontra növelve fórjukat a mieinkkel szemben.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a Fejér-B.Á.L. Veszprém az idény végén búcsúzik az NB I-től.

Férfi kézilabda NB I, 22. forduló:
Csurgói KK–Fejér-B.Á.L. Veszprém 29-26 (16-10)
Csurgó, vezette: Bócz, Wiedemann
Csurgó: Füstös – Tufegdzic 4 (2), Tóth P. 4, Krsmancic 1, Szeitl E. 4, Herceg 2, Bazsó 6
Csere: Holló (kapus), Zagar 1, Borsos, Papp, Gábor 4, Vasvári, Gebhardt 1, Mazurek, Zobec 2
Vezetőedző: Baranyai Norbert
Veszprém: Balogh T. – Preszter 3, Szuharev, Szrnka 2, Djukics, Tarabochia 2 (1), Hári
Csere: Mojszilov (kapus), Grünfelder 4, Nurelden 2, Farkas, Pulay 1, Kristóf 3, Fazekas M. 5, Vetési 1, Draskovics 3
Vezetőedző: Danyi Gábor
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1

Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.