Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ismét itt a fagy, az állatok is veszélyben lehetnek

2024. január 6. 11:01 // Forrás: mti
Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek – nyilatkozta Ovádi Péter, állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

A mínuszok ismételt megjelenése nagy körültekintést igényel az állattartók részéről, hiszem ekkor nő az állatokra nehezedő kihívások száma. „A fagypont alá eső hőmérséklet veszélyt rejthet magában kedvenceinkre nézve, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy mindannyian tegyünk az állatok védelméért” – tette hozzá a kormánybiztos. 

A fagyos időjárás komoly állategészségügyi kihívásokat jelenthet az állatok számára, és fontos, hogy az állattartók megfelelő intézkedéseket tegyenek az állatok védelme érdekében a hideg hónapokban is – hangsúlyozta dr. Koska Hedvig, állatorvos. A testhőmérséklet jelentős csökkenése (hipotermia) és a testrészek fagyás miatti sérülései életveszélyes lehet, különös tekintettel a kisebb testméretű vagy rövidszőrű állatok számára. A hideg továbbá fokozhatja a meglévő egészségügyi problémákat, mint például az ízületi gyulladást. Ezenfelül a hipotermia és a fagyás veszélye mellett a hideg idő a légzőszervi betegségek kialakulásának kockázatát is növelheti, különösen ha az állatok zsúfolt körülmények között tartózkodnak.

Hűvös időben az állatok viselkedése is megváltozhat. Számos állat több időt tölt pihenéssel, kevesebb energiát használva. Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák megfelelő testhőmérsékletüket és energiaszintjüket. Kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével. Ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött búvóhelyek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi vizsgálatokat, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett állategészségügyi problémákra. Gondoskodjunk arról is, hogy folyamatosan hozzáférjenek a friss ivóvízhez, rendszeresen ellenőrizzük a tálakat. Ez létfontosságú, mivel a 0 fok alatti hőmérsékletben a víz megfagyhat, ami megakadályozhatja az állatokat a szükséges hidratáció elérésében.

Sokan azt gondolják, hogy a téli hónapokban a paraziták eltűnnek, azonban ez nem feltétlenül igaz – hívta fel a figyelmet az állatorvos. Bizonyos élősködők, mint például a kullancsok, még a hidegebb hónapokban is aktívak maradhatnak, különösen, ha az időjárás enyhébb. Ezért lényeges, hogy folyamatosan alkalmazzuk a megelőző kezeléseket, külső élősködők elleni készítményeket, így megvédve kedvenceinket a paraziták által terjesztett betegségektől. 

A téli időjárás beköszöntével különös figyelmet kell fordítanunk a menhelyeken élő és kóbor állatokra is - hangsúlyozta a kormánybiztos. A hidegben az állatok nagyobb energiát igényelnek a testhőmérsékletük fenntartásához, mely különös kihívást jelenthet az állatmenhelyeken, valamint az utcán. A közösségi összefogás kulcsfontosságú a civil állatvédő szervezetek és az általuk gondozott gazdátlan állatok megsegítésében. Mindenki segíthet, legyen szó anyagi támogatásról, önkéntes munkáról, vagy csak a társadalmi tudatosság növeléséről. Minden apró hozzájárulás számít, hiszen közösen sokat tehetünk az állatok jóllétéért a téli hónapokban is. Az állatok iránti megfelelő gondoskodás mindannyiunk felelőssége. A hideg hónapokban különösen fontos, hogy a védtelen állatok számára megfelelő védelmet biztosítsunk. 

vehir.hu
további cikkek
Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Második alkalommal került megrendezésre 2025. október 16–22. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, amely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2025. december 2. 9:07 Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával közélet Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). 2025. december 1. 14:55 Ovádi Péter: a felelős állattartókat büntetné leginkább a Tisza adóterve állatvédelem Ovádi Péter: a felelős állattartókat büntetné leginkább a Tisza adóterve Nem nehéz észrevenni, hogy milyen irányba mozdítaná el az álltavédelmet az Index szerint a Tisza párttól megszerzett baloldali gazdasági program – mondta portálunknak Ovádi Péter, állatvédelmi kormánybiztos, aki a tervezetben szereplő, az állattartásra kirótt adók mögött egy sokkal messzebb menő folyamatra is felhívta a figyelmet. 2025. november 28. 11:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.