Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Jövőre is 500 millió forintos támogatásban részesülnek az állatvédő szervezetek

2023. december 12. 10:51

Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy 2024-ben is jelentős anyagi segítséget kapnak az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek. A pályázati felhívás jövő év januárjában fog megjelenni.

„Mindig elmondjuk és mennyire igaz is, hogy az állatvédelem alappillérei a civil szervezetek” – emelte ki Ovádi Péter közösségi média felületén közzétett videóban. Mint elmondta, ezért is gondolták azt, hogy a tavalyi évben egy 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek meg a civil szervezetek számára.

Hozzátette, hogy olyan nagy sikerű volt ez a pályázat, hogy 187 civil szervezetet tudtak támogatni. A szervezetek az így elnyert összegeket ivartalanításra, működési költségekre és férőhelyek bővítésére használhatták fel, valamint 500 ezer és 10 millió forint közötti összegre nyújthatták be kérelmüket.

A nagy sikerre való tekintettel kikérték a civil szervezetek véleményét arra vonatkozóan is, hogy ha esetleg egy újabb felhívást tesznek közzé, miben kell változtatniuk. Az online kérdőívben többek között rátértek az adminisztrációs terhek csökkentésének, a támogatás célja bővítésének, valamint az ivartalanítás fontosságának kérdésköreire is.

„Örömmel jelenthetem be, hogy 2024 januárjában meg fog jelenni egy újabb, 500 millió forintos keretösszegű pályázat, állatvédő civil szervezetek számára. Közös ügyünk az állatvédelem!” – zárta sorait Ovádi Péter.

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.