Ubulnak nem volt egyszerű élete, születésekor agyvérzést kapott, ami miatt értelmi képességeiben visszamaradottabb volt, ugyanakkor mindez nem gátolta abban, hogy az emberekkel jól kijöjjön, barátkozzon, sőt hozzátegyen a maga módján a város mindennapjainak működéséhez. Saját lakásában élt a Jutasi úti lakótelepen, de a legtöbben mégsem innen, hanem a belvárosból, a piac környékéről, illetve a Bástyából ismerték.
Ubul rendszerint itt tűnt fel és segített a pakolásban, rendrakásban, azokban a teendőkben, amik éppen aktuálisak voltak az üzletekben. Sosem kéregetett, nem koldult, ő a maga egyszerű nem hivatalos munkájával kereste meg a kenyerét.
Évtizedeken át így ment ez, Ubul alakja pedig a városkép szerves része lett, ha máshogyan nem is, de látásból ezrek, de lehet, hogy tízezrek ismerték őt.
Tavalyi halála után egykori lakótelepi társa, Adamecz Zoltán vetette fel először, hogy valamilyen formában emléket kellene állítani a mindig kedves és vidám egyszerű veszprémi polgárnak, aki, mint ahogy Adamecz is fogalmazott: nem tett le semmi különöset az asztalra, de el sem vett onnan semmit.
Ezt követően közadakozás indult, aminek a végén elkészülhetett az az emléktábla, amit pénteken kora este helyeztek ki a Bástya Üzletház előtti padra, ahol Ubul is sokat szokott üldögélni, ezzel örök emléket állítva neki. Az eseményen ott voltak barátai, ismerősei és nővére is, akik közösen felidézték az Ubullal kapcsolatos személyes és kedves élményeiket.
