Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Szoros mérkőzésen verték a nemesvámosi lányok Szlovákia U19-es női kézilabda-válogatottját

2023. november 23. 15:22
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a BDSE Nemesvámos és Szlovákia U19-es női kézilabda-válogatottja szerdán a Szombathelyen. A végig szoros meccsen végül a magyar klubcsapat győzött 28-26-ra.

A korosztályos válogatottak és betegek nélkül felálló nemesvámosiak játékán nem érződött, hogy Szlovákia válogatottja áll velük szemben a pályán. Felszabadultan kézilabdáztak a lányok az erős fizikummal rendelkező ellenfelükkel szemben. Az egész mérkőzésen fej fej mellett haladtak a csapatok, miközben nagy küzdelmek alakultak ki mind védekezésben, mind pedig támadásban. Félidőben az eredményjelző tábla 13-13-as döntetlent mutatott, majd a második játékrészben is folytatódott a kiegyenlített küzdelem.

Az utolsó percekig egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni, az 56. percben is még 24-24 volt az állás.

Azonban az utolsó négy percet a szlovákok technikai hibáit kihasználva taktikus játékkal és jó védekezéssel köszönhetően a nemesvámosiak 4-2-es arányban megnyerték, így a végeredmény 28-26 lett.

”Értékes győzelemmel és nagy élménnyel gazdagodtak, akik részesei lehettek győzelmünknek. Gratulálok az egész csapatnak!” – mondta Galambos Attila, a BDSE Nemesvámos vezetőedzője a lefújás után.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.