Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A százezredik látogató a Bakony Expón

2023. november 15. 11:21 // Forrás: Bakony Expo
Három nap alatt több mint 160 kiállító kínálta portékáit a Veszprém Arénában, amely mellé számos táncos, gasztronómia, és edukációs program is társult a jubileumi, 10. Bakony Expo termelői vásáron. Az idei programok célja nemcsak a szórakoztatás volt, hanem a figyelemfelhívás is az erdők védelmére, ugyanis a 10. Bakony Expo a fenntartható erdők tematikát helyezte a fókuszba.

A látogatók létszámára idén sem panaszkodhattak a szervezők, ugyanis a jubileummal a nézőszám is „kikerekedett”, és az expo történetének százezredik látogatóját köszönthette a Veszprém Arénában, már vasárnap délelőtt.

A helyi és régiós termelők vására mellett számos színes programot is kínált az expo, úgy, mint a hagyományos és népi táncok bemutatói, a zenés programok, a villámsokadalom, a zenés-táncos gasztronómiai utazás Kocsis Bálint mesterszakács bemutatójával, a sváb ételek elkészítése a Nagymama portáján. A gyermekekre is gondolva kincskereső játék is volt, mely igen nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a gyerekek örömmel gyűjtötték be a pecséteket a kijelölt standokon, hogy aztán értékes nyereményeket nyerhessenek a szerencsések. A gyerekek a kerek erdő meséit is megismerhették Sáti és családja és az Esztám Band előadásában, sőt bábelőadást is láthattak a víz témakörére építve a Kabóca Bábszínház jóvoltából. Nagyon népszerű volt továbbá az állatsimogató és a gyerekejátszó is, ahol a lábbal hajtós motorok versenyeztek a szalmabálák között. 

A motorok és autósok felnőtt szerelmesei sem maradtak ki a mókából, ugyanis volt vezetéstechnikai bemutató motorosokkal a VAMI autósiskolának köszönhetően, de prevenciós céllal Pintér József rendőr-főtörzszászlós tartott baleset-megelőzési előadást. Az ügyintézés sem maradhatott el, ugyanis a kormányablak busza is kitelepült, hogy a lejárt személyi igazolványok miatt ne kelljen a hivatalban sorban állni.
Nemcsak szórakoztató a Bakony Expo, de tanulni is lehet nálunk, ugyanis a megye több szakképző iskolája eljött hozzánk, hogy népszerűsítse az agrár és az élelmiszeripari szakmákat, így az is lehet, hogy a Bakony Expo sorai közt kapott ihletet egy fiatal, hogy mondjuk a pék szakmát válassza. Sőt, azt is láthatták a jövő gazdászai, hogyan durran be egy cséplőgép, illetve a stabil gép működését is első kézből ismerhették meg a látogatók. Ha már érdekesség, táncoló fát is láthattunk annak a táncpedagógiai előadásnak köszönhetően, melyet Szabó Csaba fafaragó tartott az expo vendégeinek. A hungarikumok bemutatóján Győrffy-Villám András mestersolymász ragadozó madarai is bemutatóztak.

Az erdő titkait a Verga Zrt. népszerű sátrában ismerhettük meg a virtuális valóságon keresztül, illetve dioráma bemutatón, és különböző feladatokon keresztül játszva tanulhattak a gyerekek.

Ha ősz, akkor gombászás, amit nem lehet kellő szakértelem nélkül folytatni, ezért a Bakonyvidéki Gombász Egyesület is eljött, hogy minden fontos információt átadjon az erdei gombákról a Bakony Expo vendégeinek.

Idén sem maradt el a kiállítók zsűrizése, ahol a nyitónapon a szakmai zsűri értékelte a felvonuló termelőket és kézműveseket. Döntésük értelmében élelmiszer kategóriában Makra kézműves pékség, ital kategóriában Tagyon Birtok, kézműves kategóriában a Monoszlói Fazekasház, innovatív kategóriában Behring Manufaktúra kaptak díjat. Mellettük különdíjban részesült a VERGA Zrt, a nagydíjat pedig a Bogi CsaládiSajtműhely kapta.

A zárónapon pedig a közönség szavazati alapján jutalmazták szintén több kategóriában a kiállítókat: a legszebb stand díja Ottila Art Desing-került, az expó kedvenc termékének járó díjat Choco Mák&Desing Shop kapta, míg a kedvenc kiállító Rosales lett, a Gasztro udvar kedvence pedig a Szafi Mindenmentes termékek-t ismerte el a közönség.

A százezredik látogatók Sövényházi Balázs főszervezővelA százezredik látogatók Sövényházi Balázs főszervezővel

A látogatók voksolása után az elismeréseket Ovádi Péter országgyűlési képviselő, és Sövényházi Balázs, a rendezvény ötletgazdája, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei szervezetének elnöke adták át a zárónapon.

A X. Bakony Expo sem jöhetett volna létre az Agrárminisztérium, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, a Verga Zrt., a Csatári Plast Kft. és Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatása nélkül.

vehir.hu
további cikkek
A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Bakony Expo A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Három nap, százötven kiállító, több mint harminc kísérőprogram, megszámlálhatatlan íz, illat és élmény várta a látogatókat november 7-9. között a XII. Bakony Expon a Veszprém Arénában. 2025. november 11. 10:44 Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Bakony Expo Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Vasárnap délután ünnepélyes keretek között adták át a 12. Bakony Expo közönségdíjait a Veszprém Arénában. A vásár idei évében is a látogatók szavazhattak négy kategóriában, hogy eldőljön, kik voltak azok a kiállítók, akik standjukkal, termékükkel vagy vendéglátásukkal a leginkább elnyerték a közönség tetszését. 2025. november 9. 18:51 A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. 2025. november 7. 23:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.