Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Télre nem maradhatnak a Balatonban a stégek

2023. november 2. 13:25 // Forrás: MTI
November elsejéig kellett a Balatonból kiemelniük a tulajdonosoknak a víziállásokat, stégeket, és csak április elseje után lehet visszahelyezni őket a tóba, mivel a jegesedéskor, téli viharokban széteső, eldőlt, víz alá kerülő részek komoly veszélyforrások lehetnek - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője az MTI-vel csütörtökön. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kravinszkaja Gabriella elmondta, az engedéllyel rendelkező legális bejárók stabil, parthoz kapcsolódó, masszív anyagból készült, vagy nádassal védett részeit nem kell eltávolítani, a nyílt vízbe érő részeket azonban igen. A jogszabály szerint a vízben hagyott víziállások november elseje után már nem engedélyezettek, így azokat a vízügy eltávolíthatja, akár feldarabolva azt, és ennek komoly ára is van - figyelmeztetett.

A főként nádasokba vágott illegális vízbejárók, elhagyott csónak- és hajó nehezékek, horgászkarók, cölöpök és kint hagyott víziállások miatt tarthatatlanná vált a helyzet több tóparti településen - mondta. A vízi polgárőrséggel és több önkormányzattal már tavaly összefogtak, aminek köszönhetően Gyenesdiás, Balatongyörök és Vonyarcvashegy vízpartján is felszámolták az illegális bejárókat. Vonyarcvashegy volt zagyterületén hét építményt és néhány bejárót is el kellett bontatni. Ennek végrehajtását november 2-án ellenőrzi a vízügy - mondta a szakember.

A tihanyi, illetve paloznaki pusztuló nádasról elmondta: az elmúlt hetekben drónnal is felmérték a növényzetet, a benne található több mint húsz illegális bejáró mind magánházakhoz vezet, amelyek tulajdonosait azonosították. Három esetben állami terület engedély nélküli használatát is megállapították, ezekben az ügyekben most indulnak az eljárások.

A Balaton déli partján sokkal több az illegális stég, vízbejáró. Ezek felszámolását tavasszal kezdte el a vízügy. Kravinszkaja Gabriella elmondta, az egyik legproblémásabb partszakasz a balatonmáriafürdői, ahol 7-8 kilométer hosszan 142 engedély nélküli bejárót vagy víziállást találtak. Itt példaértékű kompromisszumos megoldás született a közelmúltban 21, az önkormányzat által is támogatott utcavégi bejáró fennmaradásának ügyében, amelyek közösségi stégként való üzemeltetéséhez mind a vízügy, mind az illetékes hatóság hozzájárult. Az érintett közösségek eddig 15 esetben éltek a legalizálás lehetőségével. A többi illegális bejárónál -  ha a tulajdonos nem távolítja el - a vízügy teszi meg a  szükséges lépéseket - közölte a kirendeltségvezető.

Megjegyezte, a fennmaradásra úgy adtak engedélyeket, hogy körülbelül 250 méterenként le lehessen jutni a vízhez bárkinek Balatonmáriafürdő 9 közösségi strandján vagy a közösségi bejáróstégeken. A hatóság méltányosan járt el két balatonfenyvesi bejáró fennmaradásának engedélyezésében is, amely kérelmeket korábban védett nádas érintettsége miatt elutasítottak. Mindkét bejáró gyerektáborokhoz tartozik, ahol nyaranta több ezer gyereket, köztük sérült gyerekeket is nyaraltatnak - ismertette Kravinszkaja Gabriella.
 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.