Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém KK

2023. október 28. 22:00 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub az idény eddigi legjobb teljesítményét nyújtva 98-69-re nyert a vendég SMAFC 1860 Soproni Egyetem ellen az NB I/B zöld csporotjának szombat esti meccsén.

 
Elérkezett az NB I/B zöld csoportjának hatodik fordulója is a Veszprém Kosárlabda Klub számára. A bakonyiak vendége a Vetési Albert Gimnáziumban ezúttal a tabella második helyén álló és a bajnokságban eddig még veretlen SMAFC 1860 Soproni Egyetem volt. Bár a hazaiaknak csak egy győzelmük volt a találkozó előtt, bizakodásra adott okot, hogy a felkészülés során nyerni tudtak a soproniak ellen.

Takács, Prodanovic és Szabó szép kosaraival indított a Veszprém, miközben a másik oldalon csupán Schöll egy, majd két pontja érkezett. Csátaljay kosara után már csak egy pont volt a hazai előny. Ekkor Rosic blokkolt egy szépet, majd adott egy tetszetős gólpasszt Vargának. Csátaljay triplájával egyenlített a Sopron, de Rosic ezúttal a pontszerzésben jeleskedett. Schöll kettő plusz egy pontot érő játékával átvették a vezetést a vendégek, ám Szabó előbb egy ziccert dobott, majd egy parádés no-look gólpasszt osztott ki Takácsnak (6. perc: 14-11). Szabó folytatta a kosárszerzést és a szép passzok osztogatását, utóbbit Prodanovic egy jó büntetővel hálálta meg. Csátaljay triplája után Birkás büntetőzhetett és volt minkétszer pontos. Birkás robogott végig a pályán és adott gólpasszt Rosicnak. Schöll jó büntetői után kijött egész pályára védekezni a SMAFC, de Prodanovic egy középtávolival tovább növelte a veszprémi előnyt. Csátaljay egy jó büntetője után Szabó triplája zárta az első negyedet (10. perc: 26-17).

 Fotó: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu Fotó: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu

Rosic hármasával, majd Szeifert és Prodanovic dupláival kiválóan indította a VKK a második etapot. Parádés labdajáratás után Rosic újabb triplát jegyzett. Időt is kért a Sopron, hiszen 10-0-s szériát produkált a Veszprém (12. perc: 36-17). A megbeszélés után Csátaljay hármasával menekült a Sopron a húszpontos differencia közeléből, ám Rosic szép duplát jegyzett válaszként, majd nem sokkal később egy triplát is bevágott, ezzel húsz pont fölé tornászva a hazai előnyt, amit Prodanovic tovább is növelt aztán. Schöll tudott válaszolni a másik oldalon, de Rosic bevágta a negyedik hármasát is. Birkás duplájára Tóth egy hármassal felelt, de Prodanovic is jeleskedett erre ebben a műfajban, majd egy leindítás végén Szabó ziccerezett (18. perc: 53-25). Schöll két pontjára Madár hárommal reagált. Schöll kettő plusz egy pontot szerzett, de a félidő utolsó támadását a Veszprém vezethette. Madárral szemben hárompontosdobás közben szabálytalankodtak ekkor, ő pedig mindegyik büntetőjét értékesítette (20. perc: 59-30).

A harmadik tíz perc Rátvay és Madár tripláival vette kezdetét, majd Tóth két pontja ellenében Varga hármat szerzett, ezzel elérve a harmincpontos különbséget. Ezután Schöll és Madár is két-két pontot jegyzett. Schöll és Rátvay duplái után Rosic újra egy hármassal vétette magát észre. Schöll szép zsákolással, Rosic pedig egy visszapöcizett támadólepattanóval jelentkezett. Rátvay kétszer két pontja után Alex Geddes időt kért (25. perc: 72-47). A megbeszélés után Prodanovic vágott be egy triplát, míg a másik oldalon Kalincsák egy duplával jelentkezett. Pár akcióval később Prodanovic ziccerezett Szabó passza után, de Kovács is betalált a palánk alól. Soós és Takács triplái váltották egymást, amely után több kosár már nem esett ebben a negyedben (30. perc: 80-54).

A zárófelvonás az exveszprémi Kalincsák hármasával indult, majd Szabó dobott be két büntetőt. Nem sokkal később Takács is mehetett a vonalra Madár parádés passza után. Egy pontot szerzett, de a támadólepattanóját összeszedte, az akció végén pedig Szabó talált be kintről (35. perc: 86-57). Birkás triplájával és duplájával már jóval harminc pont fölött volt a különbség. Mándity egy jó büntetője és triplája után Birkás szerzett labdát és dobta be a ziccert. Kalincsák egy jó büntetője után, egy szép összjáték végén Prodanovic talált be. A veszprémiek továbbra is remekül védekeztek, nem ismertek elveszett labdát, Szeifert pedig faulttal együtt is betalált, majd a vonalról is pontosan célzott. A találkozó végén mindenki játéklehetőséget kapott a hazaiaktól, miközben Tóth és Mándity kosaraival igyekezte kozmetikázni az eredményt a SMAFC. Hipságh triplája jelentette az összecsapás az utolsó találatát (98-69).

Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, alapszakasz, 6. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub-SMAFC 1860 Soproni Egyetem 98-69 (26-17, 33-13, 21-24, 18-15)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 150 néző. Vezette: Jankovics, Bagi, Tóth
Veszprém: Szabó 16/6, Varga 5/3, Rosic 23/15, Prodanovic 19/6, Takács 8/3
Csere: Scheff, Pungur, Madár 11/6, Szeifert 5, Ráskai, Birkás 11/3
Edző: Alex Geddes
SMAFC: Tóth 7/3, Rátvay 7/3, Csátaljay 14/9, Schöll 21, Bakk
Csere: Soós 3/3, Kovács 2, Mándity 6/3, Kalincsák 6/3, Bőhm, Hipságh 3/3
Edző: Farkas Dávid

Edzői értékelések

Alex Geddes: – Nagyon örülünk a győzelemnek, fantasztikus eredményt értünk el, de a teljesítmény az, ami igazán lényeges. Erre lehet építeni. A vereségeink idején is arról beszéltünk, hogy érezzük az előrelépést, de így tudjuk ezt igaztán élvezni, hogy mindez a fejlődés győzelemmel is párosul. Mostantól a Győr elleni Hepp Kupa mérkőzésre koncentrálunk. Bízom benne, hogy erre a mai sikerre tudunk majd tovább építkezni. Alapvetően a fő motivációink és ennek az egész klubnak a kultúrája is a minőségi teljesítményen alapszik. Ez hajt minket elsősorban és nem az eredményjelző látható számok. Éppen ezért vagyunk ma boldogok.

Farkas Dávid: – Gratulálok a hazai csapatnak, teljesen megérdemelten nyert. A saját játékosaimra nem tudok haragudni, hiszen az első öt mérkőzésünket megnyertük. Ez a mai meccs tipikusan olyan volt, amikor a hazaiaknak minden bejött, nekünk pedig gyakorlatilag semmi. Zaklatott hetünk volt, én is és a csapat tagjai közül is sokan betegek voltak, így aztán nem is tudtunk rendesen edzeni. A mai volt az első alkalom, hogy találkoztunk öt-öt elleni játékkal. Ez úgy gondolom vissza is köszönt, szinte teljesen lebénultunk támadásban.  A félidei szünetben azt kértem a fiúktól, hogy legyen tartásunk. Ez úgy gondolom, hogy teljesült. További sok sikert kívánok a veszprémieknek. Nekünk pedig nincs okunk lógatni az orrunkat, hiszen továbbra is második helyen állunk a tabellán.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.