Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hepp Kupa-győztes edző a VESC-nél

2023. július 10. 21:09
A 2023/2024-es évadban új edzővel bővül a Veszprémi Egyetem SC női kosárlabda-szakosztályának csapata. Lőrincz Alex négy év után tér vissza a pálya szélére, az U12-es együttes irányítását bízta rá Mérész Csaba szakosztályvezető.

Lőrincz Alex rövid füredi és fehérvári kitérő ellenére mindig is veszprémi kosaras vagy edző volt. Az ügyes játékosról már tizenévesen kiderült, hogy remekül szót ért a fiatalokkal, így egyértelmű volt számára, hogy utánpótlás pályafutása végeztével edzőnek áll – olvasható a VESC közleményében.

Hozzáteszik, szép sikereket ért el szinte minden korosztályban, sok gyerekkel szerettette meg a kosárlabdát. Nem csoda, ha a felnőtteknél dolgozó Mérész Csaba is felkérte maga mellé másodedzőnek. A páros remekül kiegészítette egymást, kiváló összhang alakult ki köztük. A csapat végül a páros irányításával megnyerte a Hepp Kupát, a bajnokságban pedig akkor a második helyen zárt. Ekkor Alex munkahelyi elfoglaltsága miatt felhagyott az edzősködéssel és a civil élet felé vette az irányt.

Lőrincz Alex az U12-es együttest fogja irányítaniLőrincz Alex az U12-es együttest fogja irányítani

Az új évadban tovább bővül a VESC női kosárlabda- szakosztálya, az U11, U12, U14, U16-os alakulatok mellett U18-as leánycsapatot is nevezni tud az egyesület, az egyetemi fiú és a megyeiben szereplő felnőtt női gárda mellett. Sőt, ha a létszámok kedvezően alakulnak egy-egy korosztályban a megyei pontvadászatban is nevezni fog a VESC. A feltörekvő tervekhez már kevésnek bizonyult a jelenlegi edzői stáb, így Mérész Csaba edző felkérte Lőrincz Alexet, csatlakozzon a klubhoz. A 29 éves tréner örömmel mondott igent. A következő évadban ő irányítja majd az U12-es csapatot.

vehir.hu
Női futsal NB II Nyugati csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. ASTRA HFC 4 4 0 0 20 3 17 12
2. ARANY BÁCSKA 4 3 0 1 15 9 6 9
3. VESZPRÉMI EGYETEMI SPORT CLUB 4 3 0 1 12 11 1 9
4. DUNAÚJVÁROS FC 4 2 1 1 10 10 0 7
5. MÁLTAI SE 4 1 1 2 13 15 -2 4
6. SSC BUDAPEST 4 1 1 2 13 15 -2 4
7. KELEN TALENTS 4 1 1 2 10 12 -2 4
8. KODOLÁNYI-FEKETEHEGY SE 4 1 1 2 9 11 -2 4
9. ELTE-BEAC 4 1 0 3 3 14 -11 3
10. CSEPEL FC 4 0 1 3 9 14 -5 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:55
Események
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Csepel FC
Időpont
2025. október 24. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
ELTE-BEAC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2025. november 2. 16:30
Helyszín
SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Arany Bácska
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2025. november 23. 15:00
Helyszín
Dr. Fenyvesi Máté Sportcsarnok Jánoshalma
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Máltai SE
Időpont
2025. november 30. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Kodolányi-Feketehegy SE
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
SSC Budapest
Időpont
2025. december 21. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Dunaújváros FC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. január 17. 0:00
Helyszín
Dunaújvárosi Egyetem
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Astra HFC
Időpont
2026. január 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Csepel FC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. január 30. 16:00
Helyszín
Laurencz László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2026. február 14. 0:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Kelen Talents
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. február 21. 0:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Arany Bácska
Időpont
2026. február 28. 0:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Máltai SE
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 7. 0:00
Helyszín
Treff Sportcsarnok (Érd)
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Kodolányi-Feketehegy SE
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 21. 0:00
Helyszín
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
SSC Budapest
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 27. 19:00
Helyszín
SINOSZ Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Dunaújváros FC
Időpont
2026. április 11. 0:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Astra HFC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. április 25. 0:00
Helyszín
Üllő Városi Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.