Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Láncfűrésszel akarta lerendezni a nézeteltérést

2023. július 4. 15:34 // Forrás: rendőrség
Egy Pápa környéki kistelepülésen élő hölgy hétfő délután kért segítséget a rendőrségtől, mert élettársának munkaadója megjelent a házuknál és egy beindított láncfűrésszel fenyegette meg őt és a párját – számolt be közösségi felületén a hatóság.

A 25 éves elkövető autóval érkezett a sértettekhez, hogy megbeszéljék a köztük kialakult konfliktust. A férfi egy láncfűrészt is magával vitt, amelyet beindított és fenyegető mozdulatokat tett azzal a bejelentő és élettársa felé, majd a fűrésszel többször belevágott az utcakapuba, amit aztán meg is rugdalt. Miután kinyílt a kapu, bement az udvarra, ahol ismét beindította a fűrészt és azzal indult az ott lakó pár felé, majd letette, és egy lapátot hajított a sértettek irányába. Végül kifutott az utcára, de közben feldöntötte a bejelentő utcán parkoló motorját, amely megrongálódott.

Fotó: rendőrségFotó: rendőrség

A garázdát a rendőrök még aznap este elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.