Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kikaptak Élesék, de így is karnyújtásnyira a bennmaradás

2023. május 19. 20:01
A sereghajtó Budai Farkasok egyetlen góllal verte pénteken a Fejér-B.Á.L. Veszprémet, amely így matematikailag még nem tudta bebiztosítani bennmaradását a férfi kézilabda NB I-ben.

Péntek este kezdetét vette a férfi kézilabda élvonal utolsó előtti fordulója. A Fejér-B.Á.L. Veszprém játékosai annak tudatában utaztak a már biztos kieső Budai Farkasokhoz, hogyha nyernek, a másik találkozón pedig a Cegléd kikap az FTC-től, akkor az utolsó kör eredményeitől függetlenül jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelhetnek.

Éles József vezetőedző és Danyi Gábor másodedző ezúttal sem számíthatott a két gólerős átlövőre, Stranigg Jánosra és Pulay Gáborra, valamint a jobbszélső Tóth Péterre. Hosszú idő után azonban ott lehetett a keretben a csapatkapitány Kristóf Mátyás.

A tétnek megfelelően nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe a kemény védekezéssel előrukkoló bakonyi együttes. Miklós gólt sem kapott az első nyolc percben, miközben a duplázó Szrnka mellett vetési és Ludmán is betalált (9. perc: 0-4).

Nourelden szerezte a hazaiak első gólját, majd Vuleta is megvillant, de ez korántsem zökkentette ki az Éles-legényeket, akik villámgyorsan visszavették négygólos előnyüket (13. perc: 3-7).

Bugyáki és Preszter kiskiállítása nyomán kétszer is emberhátrányba kerültek a veszprémiek, ezt kihasználva pedig feljött egyetlen gólra a vendéglátó. Egyenlíteni viszont nem tudott, sőt, Éles Benedek főszereplésével ismét sikerült ellépni hárommal (22. perc: 7-10).

Éles Bendek kilenc gólja is kevés volt a pontszerzéshez - Fotó: Fejér-B.Á.L. Veszprém FacebookÉles Bendek kilenc gólja is kevés volt a pontszerzéshez - Fotó: Fejér-B.Á.L. Veszprém Facebook

Előbb az amerikai válogatott kapus, Merkovszki, aztán Nagy Szabolcs is betalált, ismét egy gólra olvadt a különbség. A szünetig hátralévő időben hasonló mederben folyt a játék: a Fejér-B.Á.L. vezetett egy-két góllal (26. perc: 10-12). A végét aztán megnyomta a sereghajtó, amely így éppen a pihenő előtt tudott először egalizálni (13-13).

A térfélcsere után – a japán Enomoto révén – a vezetést is megszerezte az újonc, de Hári és Ludmán jóvoltából azonnal sikerült fordítani. A folytatásban abszolút kiegyenlített játékot láthatott a budaörsi csarnok publikuma, felválta vezettek egy-egy góllal a felek (37. perc: 18-17).

A mérkőzés harmadik harmadához közeledve rendre a hazaiaknál volt az előny, Szmetánék pedig folyamatosan futhattak az egyenlítésért. Ahogy azt az idény során rengeteg alkalommal megtette, ezúttal is Éles Benedek vette vállára az övéit, aki sorra lőtte a heteseket és akciógólokat (46. perc: 23-23).

Gál sikeres lövésére kettővel feleltek a Pest vármegyeiek, akik a találkozón először tudtak kettővel elmenni. Éles hetesét védte Nánási, de aztán akcióból javított az idény végén Németországba igazoló átlövő. Sajnos a Miklóst váltó Balogh sem tudott segíteni, Zennadi és Nagy Szabolcs bombájával már háromra nőtt a differencia (54. perc: 28-25).

Rendkívül izgalmasan alakult a végjáték, a Veszprém visszajött mínusz egyre, sőt az ikszért is támadhatott, de kimaradt a lehetőség. Ehelyett ismét Nagy Szabolcs volt eredményes (58. perc: 30-28). A vendégek mindent megtettek a pontszerzésért, kétszer is egyre zárkóztak, de végül egyetlen góllal alulmaradtak (31-30).

A játéknap másik meccsén a Cegléd kikapott az FTC vendéglátójaként (31-36), így megmaradt a két pont különbség a két alakulat között. Az Éles-Veszprém tehát csak abban az extrém esetben eshet ki, hogyha jövő héten alulmarad Csurgón, miközben a Cegléd legyőzi a Telekom Veszprémet.

Férfi kézilabda NB I, 25. forduló:
Budai Farkasok–Fejér-B.Á.L. Veszprém 31-30 (13-13)
Budaörs, vezette: Altmár, Horváth M.
Budai Farkasok: Merkovszki 3, Nánási (kapusok), Turák, Puskás, Oldal, Nourelden 2, Valler 1, Vuleta 3, Németh A. 4 (2), Szövérdffy, Enomoto 4, Kvastek 3, Rédai, Kovács Á. 2, Nagy Sz. 6, Zennadi 3. Vezetőedző: Korsós Ádám
Veszprém: Balogh T., Miklós G. (kapusok), Machac, Szmetán P. 3, Hári 7 (1), Preszter 2, Éles B. 9 (1), Ludmán 2, Kristóf, Molnár B., Seregi, Szrnka 4, Bugyáki, Vetési 1, Gál 2. Vezetőedző: Éles József
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2

További eredmények:
HÉP-Cegléd–Ferencvárosi TC 31-36 (12-20)
MOL Tatabánya KC
HSA NEKA 26-24 (13-9)

Így látták a főszereplők

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.