Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből

2023. május 18. 23:08
Csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadták az EKF támogatásból helyreállított temetőt.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: adósságot törlesztünk, amikor a múlt egy darabját beemeljük a jelenbe, hogy átadhassuk a jövőnek. Mint fogalmazott, Porga Gyula polgármester irányítása alatt már számos elkötelezett intézkedés valósult meg, ami arról szól: ne borítsunk fátylat a múltra, hanem gyógyítsuk be a sebeket!

Navracsics kifejtette, nem áll hatalmunkban megváltoztatni, amit korábban elődeink tettek, de a jelent és a jövőt a magunk értékeinek megfelelően alakíthatjuk. A veszprémi zsidó közösség tagjai között számos jelentős alak volt, például Auer Lipót, aki megalapozta a városunk világhírét.

Az ünnepélyes átadón Yacov Hadas-Handelsman, Izrael állam budapesti nagykövete is felszólalt. Mint fogalmazott, a rekonstrukció és a mostani átadás jeles esemény, amikor azokra emlékezünk, akik a veszprémi zsidó közösséget formálták.

A második világháború előtt sok zsidó tanár, vállalkozó és orvos is élt a városban, akiknek életük visszafordíthatatlanul megváltozott, amikor elszakították őket hazájuktól. Nagyon kevesen tértek vissza oda, ami egykor az otthonukat jelentette.

Porga Gyula polgármester kifejtette: az Európa Kulturális Fővárosa cím kötelezettséget is rótt a városra: fejlődést, megerősödést. Porga elmondta, nem a pályázat és a cím elnyerésének időszakára datálódik a sok munka, melyet a címért tettek, hanem a történelmi múltig nyúl vissza.

A zsidóság nagy szerepet játszott, hogy a város ma viselheti a címet. „A csend minden szónál többet mond, a sírkövek mesélnek tovább”. Zárta le gondolatait a polgármester.

Can Togay, az EKF főtanácsadója – a megemlékező szavain túl – ismertette, az elsődleges cél annak idején a temetővel kapcsolatban az volt, hogy fejhallgatóval a sírok előtt állva hallható legyen a digitális térből, hogy kik voltak, akiknek sírjai előtt állunk. Ez sajnos egyelőre kivitelezhetetlen. Most viszont egy emlékpark áll sírkövekkel, ahol sétát téve közös emlékezésre kerülhet sor.

A temető újraavatásában közreműködött még dr. Verő Tamás veszprémi főrabbi, valamint dr. Nógrádi Gergely, a Frankel Leó úti zsinagóga főkántora.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Életöröm Idősotthon : Húsz éve dolgoznak az idősek biztonságáért és méltóságáért Életöröm Idősotthon : Húsz éve dolgoznak az idősek biztonságáért és méltóságáért A veszprémi Életöröm Idősotthon fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő rendezvényen – amelyen a város vezetői, köztük Porga Gyula polgármester és Török Krisztián önkormányzati képviselő is tiszteletüket tették – különös súllyal érződött az a két évtizedes építkezés, amely egykor egy sziklás, üres telekből az ország egyik legelismertebb idősgondozási intézményét formálta, s amely ma már több mint egyszerű lakhely: közösség, találkozási pont, biztonságos háttér és örömteli élettér is egyben.  2025. december 2. 15:23 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.