A programsorozat nagy múltra tekint vissza: az egyetemi színpad rendezte meg először 1996-ban Mesefesztivál néven. Céljuk az volt, hogy a mese műfaját minél színesebben bemutassák. Nem a gyerekeket célozták meg, hanem azokat a felnőtteket, akiket még mindig érdekel a mese, és elsősorban szakmai hátteret szerettek volna nyújtani a műfajhoz. Azóta a Mesefesztivál többször gazdát cserélt, rendezte már a Kabóca Bábszínház, az egyetemi bábstúdió és az egyetem színháztudományi szaka – az idei alkalom gazdái is ez utóbbi két csapat.
A hétfő esti beszélgetés is egy leginkább a gyerekkorhoz kötött témából indult: a játéktól. Hogyan válik egy szerző játékossá a költészetben? Parti Nagy Lajos egy kérdéssel válaszolt: amit a költészetben meg lehet csinálni, azt miért ne próbálja ki az ember? Persze kamaszkorban ez nem működött – tette hozzá –, akkoriban nagyon súlyosnak gondolt, játékosnak egyáltalán nem nevezhető verseket írt. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, a magyar költészetre jellemző a játékosság, és nehezebb lenne olyan szerzőt találni, aki erre egyáltalán nem volt hajlamos. Az irodalomhoz hozzá tartozik a nyelvvel kísérletezés, a nyelv tágítása, a határok feszegetése. Parti Nagy visszatekintve azt gondolja, hogy ezen a téren többet is csinálhatott volna, lehetett volna szürreálisabb, nonszenszebb szövegeket írni.
“Jobb lett volna talán, ha a falig elmegyek mindennel, amibe belekezdtem, de volt bennem egy nyughatatlanság, új dolgokat akartam kipróbálni.”
A beszélgetés eztán hagyományosabb mederbe terelődött: a költő összefoglalta életútját. Elmesélte, hogy nem értelmiségi, hanem alkalmazotti családból származik, apja katonatiszt volt, anyja gépírónő, otthonukban volt helye a könyveknek, de ötletszerűen olvastak: leginkább attól függött, éppen melyik sorozatra fizettek elő. Parti Nagy számára az első meghatározó mű a Švejk volt, Jaroslav Hašek regényét máig nagy műnek tartja.
Székesfehérváron érettségizett, majd Pécsen, magyar történelem szakon tanult tovább. Mint mondta, a városhoz korábban nem sok köze volt, osztálykirándulások alkalmával járt ott, mégis azonnal beleszeretett, és ez a szerelem vonzotta őt az ottani főiskolára is. Már harmadéves gimnazista korában publikált verseket a pécsi központú, de országos jelentőségű Jelenkor folyóiratban, majd később szerkesztette is a lapot. Mint mondta, Pécsen sikerült a kultúrában megteremteni a folytonosságot, a különböző művészeti ágak alkotói mindig megtalálták azokat a fiatalokat, akiknek továbbadhatják a stafétát – a Jelenkorban Mészöly Miklós, Weöres Sándor, Várkonyi Nándor jelentették a nagy elődöket, akikre eleven hagyományt lehetett építeni. A folyóiratot 1986-ig szerkesztette, és még másfél évtizedig a hozzá kapcsolódó Jelenkor kiadónál jelentette meg műveit – 2000-ben csatlakozott a Magvetőhöz. A váltással kapcsolatban azt mondta, a Jelenkort akkor vezető Csordás Gábor az egyik legfontosabb ember az életében, de be kellett látnia, hogy a barátságot és a kiadóságot nem lehet összeegyeztetni, választania kellett e kettő közül.
Az addig csak költőként alkotó Parti Nagy a kilencvenes években kóstolt bele először a prózába. A kíváncsiság vezette: érdekelte, milyen érzés “faltól falig” vezetni a sorokat, az izgatta, milyen lehet egyben leírni ötven oldalt, elmesélni egy történetet. Akkoriban sokan láttak fantáziát abban, hogy szerzőket felkérnek, hogy szellemíróként készítsenek ponyvát, aminek megvoltak a formai követelményei is. Például azért ötven oldalban szabták meg a terjedelmet, mert így keletkezett a legkevesebb nyesedék papír a nyomdában. Parti Nagy ekkor Sárbogárdi Jolán néven jelentette meg A test angyala című kisregényét, ami tobzódott a már említett nyelvi leleményekben, játékosságban.
A kíváncsiság, a műfajokkal kísérletezés végül a meséhez is elvezette a szerzőt. 2008-ban jelent meg A pecsenyehattyú és más mesék című kötete, aminek érdekessége, hogy tulajdonképpen a szövegek jelentik az illusztrációt a grafikákhoz. A kötet ötlete ugyanis Banga Ferenc grafikustól ered, aki tizenhárom ország meséihez készített illusztrációkat, majd felvetette Parti Nagynak, hogy írjon meséket a rajzokhoz. A szerző örömmel ugrott fejest a kihívásba, ki akarta próbálni magát egy archaikusabb nyelvezettel, és mint elárulta, ehhez Benedek Elekhez nyúlt vissza inspirációért. Az alkotási folyamatot nagyon szerette, és ha több rajzot is találtak volna Bangó fiókjában, akár kétszer ennyi történetet is szívesen papírra vetett volna.
Szombaton zárulnak a Színháztudományi Napok
A Színháztudományi Napok a hétfői beszélgetést követően egész héten színes kínálattal várta az érdeklődőket. Kedden a Bran együttes adott koncertet, szerdán Balla Zsófia költő és Báthori Csaba költő, író, műfordító tartottak előadást a nonszensz költészetről, őket Sándor Ildikó mesekutató prezentációja követte. Csütörtökön a görög irodalom mesés elemeiről beszélt Karsai György klasszikafilológus, színház- és irodalomtörténész. Pénteken Csikós Dóra, az ELTE egyetemi adjunktusa William Blake mitológiájáról adott elő, míg Tóth Benedek, a Pannon Egyetem docense a Végtelen Történetről.
A programsorozat szombaton zárul: tíz órától Nagy András író beszélget Szabó Attila színháztörténésszel, 11.30-tól Szántó Viktória dramaturg és Puskás Panni írónő ül egy asztalhoz. 14 órától Hajnal Márton tart előadást Kárpáti Péter rendezéseiről, 16 órától pedig a Tempevölgy folyóirat mutatkozik be – mindegyik programot az egyetem N épületében (Wartha Vince utca) rendezik meg.
