Márkás szeszes italt lopott el az egyik veszprémi üzletből egy 24 éves sümegi lakos csütörtök délelőtt – közölte közösségi felületén a rendőrség. A férfit a bolt biztonsági őre az ajtóban feltartóztatta és a biztonsági szobába kísérte, ahol a táskájából előkerült a több ezer forint értékű ital. Ezt követően értesítették a rendőrséget. A kiérkező rendőrök által beszerzett adatok alapján a férfi ugyanabban a boltban ugyanabból a márkájú szeszes italból ez év január 30-án és február 2-án is ellopott egy-egy üveggel, így ellene üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A Veszprémi Rendőrkapitányságra előállított férfi ruházatának és táskája tartalmának átvizsgálásakor előkerült egy mobiltelefon is, amelyről a gyanúsított azt mondta, hogy január 8-án egy vasúti pályaudvar várótermében találta és eltette azért, hogy később értékesítse. Mivel a több mint ötvenezer forint értékű talált készüléket eltulajdonította, és azt sem a hatóságnak, sem a tulajdonosának nem juttatta el, vele szemben a rendőrök jogtalan elsajátítás vétség elkövetése miatt is büntetőfeljelentést tettek.