Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
14°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
14°C

Példamutató közösség – a megyében élő nyugdíjasok karácsonyoztak

2022. december 17. 11:38
Pénteken a veszprémi nyugdíjas klubok számára rendezett karácsonyi műsortól zengett az Agóra. A jóhangulatú, meghitt ünnepély remek találkozást jelentett.

A Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete által szervezett ünnepélyen a polgármester Porga Gyula, valamint Ovádi Péter országgyűlési képviselő fogadta az érkező vendégeket, s rögtön egy kis ajándékkal kedveskedtek számukra. Porga Gyula köszöntő beszédében úgy fogalmazott, számos definíciója létezik az ünnep szónak, számára a bizonyosságot jelenti, hogy nem vagyunk egyedül.

A karácsonyi készülődés időszakára mindenkinek azt kívánta, legyünk képesek lelassulni, és magunkra, befelé figyelni. Szólt arról is, nem könnyű időszak áll előttünk, de egy történetet elmesélve igyekezett pozitív kicsengést sugallani: 1916-ban a háború idején a hátországban maradtak létrehoztak egy zeneiskolát. Talán nem is kell bővebben kifejteni, mit mond ez az eset: az emberek a legnagyobb bajban is képesek újat teremteni.

Porga Gyula a várakozás szócskával nem csupán a karácsonyra gondolt, de már a jövőévi EKF-re is, melynek a nyitórendezvénye közeleg. Veszprém a 69. város, amely viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Török Lajos, a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke örömét fejezte ki, amiért a covid időszak után személyesen is ünnepelhetnek. Nincs is nagyobb és drágább ajándék annál, mint az összetartozás érzése, az együttlét megélése. Az ünnepségen közreműködött a Veszprém-Bakony Táncegyüttes, Kádár Ignác vezetésével, valamint Nagy László Adjon az Isten című versét szavalta Battyányi-Nagy Annamária.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. tegnap 12:07 Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. tegnap 14:22 A harctéri életmentést gyakorolták A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. 2024. május 8. 14:45 A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. 2024. május 8. 13:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.