A Brusznyai Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága gondozásában megjelent kötet bővített kiadásával a szerkesztők remélik, sikerül még szélesebb körben is megismertetni Brusznyai személyiségét, aki a fiatalok számára is példa lehet.
Hiszen Brusznyai Árpád a 20. századi Veszprém egyik legjelentősebb alakja, és nagyon kevés olyan személy van, akiről a diákok vészterhes időben is büszkeséggel emlékeznek meg – fogalmazott Brányi Mária alpolgármester a könyvbemutatón. Az újabb kiadás célja pedig épp ez: ébren tartani az emlékezetet, s újra és újra felhívni a figyelmet arra, hogy a szabadság fenntartása mindannyiunk felelőssége.
Rigó Róbert, a Nemzeti Emlékezet Bizottság Kutatási Osztály vezetője szerint a kötet ehhez kiváló eszköz, hiszen nem visszaemlékezés, amelyet a jelenből írnak, és amely így természetszerűen torzul; napló, amely egykorúan, „valós időben” mutatja be a történteket, a Brusznyai Árpáddal szembeni eljárás alakulását, a megtorlások idejét, 1957 júliusától 1958 januárjáig, a halálos ítélet kihirdetéséig. Hiteles forrás, ennélfogva az oktatásban, ünnepi műsorokban is jól használható, mert átélhetővé teszi a történteket.
Sebő József történész arról beszélt, Brusznyai mintha már korán megérezte volna sorsát: hetedikes fiúként egy Vergilius-dolgozattal nyert pályázatot, melyben a lélek túlvilági sorsával foglalkozott, arról értekezett, hogy a Boldogok Ligetébe azok jutnak, akik hazájukért haltak meg. Pedig Brusznyai a tudományon keresztül akarta hazáját szolgálni: 18 évesen felvételt nyert a híres Eötvös Kollégiumba, ahol Homéroszt tanulmányozta. Kitűnő klasszika-filológus volt, azt tervezte, hogy a tudományos pályán dolgozik kutatóként, apja csendőri múltja megbélyegezte az ő jelenét is: miután elbocsátották az ELTE görög filológiai intézetéből, a váci székesegyház kántora lett, majd a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban kapott tanári állást.
Bár kifejezetten szelíd alkat volt, hazája sorsát mindig a szívén viselte. 1956. október 15-én az egyetemen tartott fórumon kritikus hangot ütött meg többek között a Rajk gyilkossággal kapcsolatban, így szinte törvényszerű volt, hogy delegálják a Veszprém megyei forradalmi tanácsba, majd később elnökké választják – igaz, ő csak átmenetileg, kényszerűségből vállalta a tisztet, ám ez az idő elég volt, hogy megpecsételje sorsát. Korábban ő volt az, aki megvédte a lincseléstől az ÁVH-sokat és a pártembereket, hogy rendes bírósági eljárás elé kerüljenek, a „köszönet” azonban egy durva koncepciós per lett.
Egy olyan koncepciós per, ami Kahler Frigyes nyugalmazott tanácsvezető bíró szerint kiváló példa volt arra, hogyan működött a kádári megtorlás rendszere, hogyan félemlítették meg a népet és hogyan használták a kitalált bűnökre épülő pereket saját bizonytalan rendszerük megszilárdítására. Mert Brusznyai legnagyobb bűne épp ez volt: hogy a saját nem legitim rendszerükkel szemben rendpárti forradalmárként, aki a változást az erkölcsre, a jogra alapozta, hiteles ember volt. Egy olyan személy, akire hallgattak. S ezért ők irigyelték, féltek tőle, s kíméletlenül el kellett távolítaniuk.
