Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Kiütéssel nyert a Szeged a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen

2022. november 12. 20:20
A címvédő Pick Szeged az erőviszonyoknak megfelelően tizenhat góllal győzött a Fejér-B.Á.L. Veszprém vendégeként szombaton a férfi kézilabda élvonalban.

Az egy győzelem mellett hét vereséggel rajtoló Fejér-B.Á.L. Veszprém legoptimistább szimpatizánsai sem igazán reménykedhettek abban, hogy a kilencedik fordulóban szakad meg kedvenceik rossz sorozata, hiszen a szombati játéknapon a címvédő, idei egyetlen bajnoki vereségét éppen a Telekom ellen elszenvedő Pick Szeged látogatott a Március 15. utcai csarnokba.

A Széles Ákost, Podoba Jánost és Kristóf Mátyást nélkülöző házigazda abban bízhatott, hogy megnehezíti a Tisza-parti alakulat dolgát, amelynek éléről a szezon végén távozik Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítője, Marko Krivokapics.

Tönnesen, Bodó és Bombac találataira Stranigg egy duplával felelt, ám a folytatásban zsinórban négyet vágott a nyitott védekezéssel kezdő Szeged, amelyből sérülés miatt Luka Stepancic, Mikler Roland, Bánhidi Bence és Sebastian Frimmel is hiányzott (7. perc: 2-7). Pulay végre mattolni tudta a jól kezdő Alilovicot, de továbbra is akadozott a hazai támadógépezet, amit újabb három góllal büntetett a Pick. Hári okozta a legtöbb fejtörést a vendégeknek, a balszélső szép gólokkal próbálta meccsben tartani csapatát (15. perc: 6-12).

Bodó bombájára Pulay válaszolt, aztán jött az újabb hazai hullámvölgy: a technikai hibákat, pontatlan lövéseket 5-0-s szériával büntette a rivális, a játékrész kétharmadánál így már kétszámjegyűre nőtt a különbség (21. perc: 7-17).

Ekkor a Szegedtől kölcsönvett Ludmán duplázott, de Rosta is így tett a másik térfélen. A hajrában több jó momentuma is volt a mieinknek, Balogh védéseinek is köszönhetően kettővel a szünet előtt sikerült visszajönni mínusz hétre (14-21). Sőt, a hatgólos különbségért is támadhattak a bakonyiak, de a lehetőség kimaradt, Rosta viszont kíméletlennek bizonyult a túloldalon.

Balogh védéseinek köszönhetően a második felvonás elején jól tartotta magát a Veszprém, a Szeged emberhátrányban is növelni tudta fórját (39. perc: 16-28).

Az Éles-Veszprém a folytatásban is becsülettel küzdött, igaz, csak fellángolásokra futotta a gárda erejéből. Külön kiemelendő Rosta Miklós teljesítménye, a válogatott beállós ugyanis tizenhat próbálkozásból tizenháromszor volt eredményes (46. perc: 21-34).

Érdekesség, hogy Balogh és Alilovic tizenkét védéssel zárt. A hatékonyságuk azonban merőben eltérő, előbbi kapujára ugyanis ötvennégy, utóbbiéra viszont csak harmincöt lövés érkezett. A hazai mezőnyjátékosok közül Hári és Stranigg dicsérhető, akik öt-öt találattal zárták. A legnagyobb különbség éppen a találkozó végén alakult ki, tizenhattal nyertek a „kékek” (26-42).

A folytatás sem ígérkezik sokkal könnyebbnek a mieink számára, két hét múlva ugyanis a Tatabánya érkezik a királynék városába.

Férfi kézilabda NB I, 9. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Pick Szeged 26-42 (14-22)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette, Hajdu, Halász
Veszprém: Balogh – Szmetán P., Pulay 3, Szrnka 3, Stranigg 5, Éles B. 2 (1), Hári 5
Csere: Ludmán 3, Tóth P. 1, Vetési 1, Szucsik, Bugyáki 2, Seregi, Preszter 1, Szatmári
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Szeged: Alilovic – Sostaric 4, Tönnesen 1, Bombac 3, Rosta 13, Bodó 4, Szita 2
Csere: L. Krivokapics (kapus), Gaber 2, Mackovsek, Garciandia 3, Blonz 3, Martins, Radivojevics 7 (2)
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Kiállítások: - ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2

Edzői értékelések

Konkoly Csaba: – Megérdemelten, a találkozót végig kézben tartva nyert a Szeged. Mi részcélokat tűztünk ki, amelyek közül a kapus-védő kapcsolat működött a legjobban. Sajnálom azonban, hogy az öt-egyes védekezés ellen nem tudtunk hatékonyabban támadásokat építeni. A kimaradt ziccereket szintén sajnálom, de fiatalok vagyunk, tanulunk. Minden mérkőzést arra akarunk felhasználni, hogy fejlődjenek a játékosaink.

Juan Carlos Pastor: – Jól működött a nyitott védekezésünk a találkozó elején, gyorsan jelentős előnyre tudtunk szert tenni, így a folytatásban nyugodtabban kézilabdázhattunk. A második játékrészben hatos falas védekezésre váltottunk. Mindenkinek lehetőséget adtunk, örülök, hogy nincs újabb sérültünk.

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Pick Szeged 26-42 (14-22)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.