Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Megvan a Fejér-B.Á.L. Veszprém első győzelme!

2022. szeptember 17. 19:33
A tizenhat védést bemutató Podoba János vezetésével, remek hajrájának köszönhetően négy góllal legyőzte az újonc Cegléd együttesét a vendéglátó Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda élvonal szombati mérkőzésén.

Kár lenne szépíteni, nem kezdte jól a férfi kézilabda NB I 2022/2023-as kiírását a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely a Komló vendéglátójaként és a Budakalász vendégeként is alulmaradt. A nemzetközi porondon is érdekelt – az Európa-liga második selejtezőkörében a francia Chambéry gárdájával találkozó – bakonyiak a harmadik fordulóban az újonc, ugyancsak pont nélküli Ceglédet fogadták a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahol az első pontok megszerzésének reményében léptek pályára.

Jó hír, hogy sérülését követően visszatérhetett a gárda gólvágója, Széles Ákos, valamint a Budakalászon megsérülő Pulay Gábor. A csapatkapitány Kristóf Mátyás, illetve Tóth Péter azonban továbbra is hiányzott.

Bár az első gólt Éles Benedek jegyezte, a találkozó elején jobbára a vendégek vezettek (9. perc: 3-4). Úgy tűnt, hogy rendezte sorait a vendéglátó, sorrendben Pulay, Éles és Szmetán is betalált, miközben Podoba hálója érintetlen maradt. A nehezen megszerzett előny aztán gyorsan elolvadt, Kállai és Bartha révén villámgyorsan egyenlítettek a ceglédiek (12. perc: 6-6).

Szmetán és Hári révén megint ellépett kettővel a Fejér-B.Á.L., amire hárommal felelt a rivális, 8-9-nél időt is kért Konkoly Csaba. Éles törte meg csapata ötperces gólcsendjét, de ezzel sem sikerült kikecmeregni a kisebb gödörből. A vendégek 4-0-s szériát produkáltak, s csak Podobának volt köszönhető, hogy nem nőtt még tovább a különbség (26. perc: 9-13).

A hajrában aztán megrázta magát a Veszprém, Molnár Balázs hét perc elteltével szerzett újabb hazai gólt. Ezúttal a Pest megyeiek támadó gépezetébe került porszem, amin Nagy Károly időkérése sem segített. Podoba újabb és újabb bravúrokat szállított, elöl pedig Machac vette vállára az övéit. A szlovák beállós duplájával, valamint Pulay remek átlövésével az utolsó percbe lépve összejött az egyenlítés, igaz, a játékrész végén Spekhardt is betalált (13-14).

A térfélcsere után Molnár révén azonnal egalizált a Konkoly-csapat, s a folytatásban is hasonló mederben telt a mérkőzés: a vendég gólokra rendre volt válasza a mieinknek (37. perc: 16-16). Bugyáki kétperces kisbüntetését is kihasználva megint elhúztak hárommal a sárga mezesek, akik a négygólos előnyért is támadhattak, de remek labdaszerzést követően Molnár kontrázhatott eredményesen. Machac ugyancsak jól kézilabdázott, a gólja mellé ráadásul egy kétperces büntetést is kiharcolt (44. perc: 18-19).

Közel járt a „meccsnullhoz” a házigazda, ám Tamási hárított a gyönyörű kínai figura végén. Így tett a túloldalon Podoba is, Konkoly mester második időkérése után Pulay bombázott a bal alsó sarokba. Markovics és Stranigg pengeváltásával 20-20-as állással kezdődött az utolsó tíz perc.

Az utolsó etapban pedig már a bakonyiak akarata érvényesült. Éles fontos pillanatban értékesítette a megítélt hetest, Podoba védett, majd Hári fejezte be eredményesen a gyors ellentámadást. Kende erre még válaszolni tudott, ám a veszprémiek nagyszerűen védekeztek, a tizenhat (!) védssel záró Podoba tovább remekelt, így sorra vezethették a gyors ellentámadásokat (55. perc: 26-21). Kállai még szépített, de a meccs ekkorra már eldőlt, a vége 28-24 lett, a Konkoly-csapat megszerezte első győzelmét a bajnokságban.

Férfi kézilabda NB I, 3. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–HÉP Cegléd 28-24 (13-14)
Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Hargitai, Markó
Veszprém: Podoba – Szmetán P. 4, Pulay 4, Vetési, Szrnka 1, Éles B. 6 (2), Hári 3
Csere: Bugyáki, Széles, Stranigg 4, Machac 3, Molnár B. 3, Preszter
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Cegléd: Tamási – Pásztor Á. 3 (1), Kende 1, Spekhardt 3, Bartha 2, Tóth M., Csomor
Csere: Kránitz (kapus), Kállai 4, Mazák 2, Juhász 4, Teleki, Szepesi 1, Szűcs B. 2 (1), Markovics 2 (1)
Vezetőedző: Nagy Károly
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2

Edzői értékelések

Konkoly Csaba: – Pszichésen felnőttünk a feladathoz. Szoros első játékrészt követően a második félidőben óriási lelki erőről tettünk tanúbizonyságot, Podoba János extra teljesítményének köszönhetően felszabadultan védekeztünk, taktikusan támadtunk. A végjáték így már a mi elképzelésink szerint alakult, nagyon örülünk a győzelemnek.

Nagy Károly: – Akárcsak Gyöngyösön, ezúttal is a végjátékban követtünk el döntő hibákat. A jól védekező ellenfelünk megérezte, hogy bizonytalanok vagyunk, s a labdaszerzéseivel megpecsételte a sorsunkat. A jobb hajrájának köszönhetően megérdemelten nyert a Veszprém, bár tizenöt perccel a vége előtt még erősen hittem abban, hogy le tudjuk hozni a meccset.

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – HÉP Cegléd 28-24 (13-14)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.