Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Rajki Tamás: A keretünk alkalmas volt arra, hogy bajnoki döntőt játsszon!

2022. június 22. 11:46
Sohasem szerettem külső tényezők mögé bújni: idén nem tettünk meg mindent a sikerért. Le kell vonnunk a tanulságokat, majd dolgozni tovább lelkiismeretesen – foglalta össze Rajki Tamás ügyvezető a Balaton Bútor FCV idénybeli teljesítményét.

– Az elmúlt idényben elért sikerek (Magyar Kupa-győzelem, bajnoki bronzérem) megkövetelték, hogy a klub a jelenlegi kiírás kezdetén vaskos célokat tűzzön ki (bajnoki- és kupadöntő). A szezon során ugyanakkor több nehezítő tényező is közbeszólt, amely nagyban befolyásolta az egyesület eredményességét (távozások, sérülések). Mindezek fényében mennyire lehet elégedett a vezetőség az elért eredményekkel, a Magyar Kupa-elődöntővel, illetve a bajnoki negyedik hellyel?

– Sohasem bújtunk a külső tényezők mögé. Úgy gondolom, idén nem tettünk meg mindig mindent a sikerért, amelynek ez lett az eredménye. A keretünk alkalmas volt arra, hogy bajnoki döntőt játsszon. Ez nem sikerült. Értékelünk, levonjuk a tanulságokat és dolgozunk tovább a kezdetekkor kijelölt úton. Természetesen nem rossz az ország negyedik legjobb futsalcsapatának a vezetőjének lenni sem.

– Az idényben három brazil játékos is segítette az együttest. Egyikük, Sergio távozását már bejelentette a klub, míg Tonnal a hosszabbítás mellett döntött az egyesület. Mennyire volt elégedett a vezetőség a légiósok teljesítményével? Mi vezetett a távozásokhoz, szerződéshosszabbításhoz?

– Serginho Paulista az idény elején Henri Warddal érkezett a kötelékünkbe. Utóbbi esetében hamar kiderült, hogy nem üti meg a magyar szintet. Sergio remek játékos, igazi sportember, de sajnos nem tudtuk kihasználni a képességeit a folytonos sérülései miatt. Játékosaink viszont rengeteget tanultak tőle! A sérüléseitől függetlenül ajánlatot tettünk neki, amit nem fogadott el, így máshol, Újpesten folytatja pályafutását, amely meglepetésként ért bennünket. Ton télen érkezett hozzánk, számára is idő kellett a beilleszkedéshez, de a szezon végén nyújtott teljesítménye meggyőzte a vezetőséget a közös munka folytatásáról. Jól érzi magát Veszprémben, reméljük, jövőre a csapat húzóembere lesz.

Rajki Tamás, a Balaton Bútor FCV ügyvezetője (archív fénykép)Rajki Tamás, a Balaton Bútor FCV ügyvezetője (archív fénykép)

– Két, szerződéssel rendelkező, a magyar válogatottban alapembernek számító veszprémi játékos (Pál Patrik, Rutai Balázs) is a távozás mellett döntött. Mi vezetett a búcsúzáshoz?

– A magyar futsal is eljutott oda, hogy a játékosokat kivásárolják a szerződésükből. Ez egyrészt örvendetes, másrészről sajnos megmutatja, hogy milyen szűk a hazai piac. Természetesen sajnáljuk a távozásukat. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a maradásuk nem az anyagiakon múlott, Pál és Rutai döntöttek így. Aki nem szeretne nálunk játszani, azt nem tudjuk és nem is akarjuk marasztalni. Sok sikert kívánunk nekik új állomáshelyeiken.

– Az idény lezárását követően a klub bejelentette, hogy koncepciót vált: az utánpótlásban pallérozódó fiatalok mellet más, tehetséges újoncoknak is bizonyítási lehetőséget ad. Mi vezetett a váltáshoz?

– Nagy örömünkre beérett a tíz éve tartó lelkiismeretes munka az utánpótlásunkban, hiszen idén arany- és ezüstérmet szereztek fiataljaink az országos élvonalbeli bajnokságokban. Ez azt mutatja, hogy jó az irány, remekül dolgoznak edzőink, szakembereink. Ennek a munkának egy szisztematikus következő lépése, hogy intenzívebb formában megkezdjük a fiatalok fel- és beépítését a felnőtt csapatba. Három igazolásunk – Bartha Balázs, Gerencsér Antal, Soós Benjámin – is ezen elvek mentén lett kiválasztva. Bízok benne, hogy élni tudnak majd a lehetőséggel! A fiatalítás másik oka, hogy gazdaságilag is ezt az irányt tartjuk tervezhetőnek és kezelhetőnek. Gondolnunk kell a jövőre is, ez az egyik legfontosabb szempontunk.

A csapatkapitány Tatai József maradása is biztos (archív fénykép)A csapatkapitány Tatai József maradása is biztos (archív fénykép)

– A klub további két játékos igazolását jelentette be: a fiatal, ám rutinos szerb válogatott, Alekszandr Gavrlivocs és a magyar nemzeti színekben is bemutatkozó Kártik Zsombor is Veszprémben folytatja. Mit vár az egyesület az említett játékosoktól?

– Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalítás mellett a csapatunkban legyen egyensúly is. Az újoncoknak szükségük van a rutinos játékosokra, a más nemzetekből érkezőkre, hogy minél többet tanulhassanak tőlük szakmailag és mentálisan is egyaránt. A két említett futsalos mindegyike rendelkezik az ehhez szükséges erényekkel, így bízunk benne, hogy hasznos tagjai lesznek a csapatnak.

– Három távozó mellett szinte mindenkivel sikerült hosszabbítani a vezetőségnek. Mit jelent mindez a klub számára?

– Ez is része az új projektünknek. Csak úgy tudunk hosszabb távon gondolkodni és dolgozni, ha a csapat gerince egyben marad. Mi eddig is és a jövőben is szívesen dolgozunk együtt azokkal, akik a Veszprém sikereiért mindent hajlandóak megtenni. A mai világban azt gondolom, sokan örülnének, ha tudnának hosszútávon tervezni. A lehetőség adott játékosaink számára, hogy nálunk teljesítsék ki karrierjüket.

Jövőre is bizonyíthatnak majd a fiatalok (archív fénykép)Jövőre is bizonyíthatnak majd a fiatalok (archív fénykép)

– A keret immár végleges, vagy várhatók még bejelentések?

– Nagyjából véglegesnek mondható, de amíg tart az átigazolási szezon, addig nyitva tartjuk a szemünket, fülünket.

– A szakmai stáb összetétele változatlan marad?

– A szakmai stáb változatlan marad, amelynek ezúton is köszönöm a „láthatatlan” munkáját. Tudjuk, hogy a szakembereink nélkül nem jutottunk volna el idáig. Büszkén jelentettük be, hogy továbbra is Fehér Zsolttal szeretnénk építeni csapatunkat. Igaz, hogy idén nem lett meg a várt eredmény, ettől függetlenül elégedettek vagyunk a munkájával. A fiatalok beépítése miatt annyi technikai változás lesz jövőre, hogy a felnőtt csapat, az U20 és az U17 szorosabb szakmai koncepció mentén dolgozik együtt a továbbiakban, ezzel is segítve a fiatalok gördülékenyebb beépülését.

– A szurkolók idén is mindent megtettek a csapat sikereiért. Mit jelentett mindez a klubvezetőség számára?

– Felhőtlen örömet és boldogságot. Szeretnénk megköszönni a támogatásukat. A szezon során mindenki félve, de szívesen jött hozzánk, mert tudták, hogy Veszprémben igazi meccshangulat várja őket, még ha csak ellenfélként is. A támogatóinknak szintén hálával tartozunk a bizalomért és az anyagi segítségért. Veszprémben a csapatmunka mindig is jellegzetes volt. Kellemes nyári feltöltődést kívánok mindenkinek, a következő idényben – amely már augusztus közepén kezdetét veszi – is szeretettel várunk mindenkit a Március 15. utcai sportcsarnokba, ahová a belépés továbbra is ingyenes lesz.

Simon Dániel
Kovács Bálint
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.