Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A Ruttner-ház felújítási folyamatába leshettek be az érdeklődők

2022. május 21. 13:37
Ahogy a város lakóinak feltűnhetett, számos építkezés zajlik párhuzamosan, s hogy ne csak az átadás pillanatáról értesüljünk, az építkezés folyamatába is bepillantást nyerhettünk.

Szemmel láthatóan számos építkezés zajlik jelenleg a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. égisze alatt. Ahogy Porga Gyula polgármester humorosan megfogalmazta: ma a magyar városok egy főre jutó daruja Veszprémben a legmagasabb, de természetesen az új épületeket 2023 után is rendeltetésszerűen használják majd.

Látva tehát a folyamatosan újuló város folyamatait, az emberek kíváncsiak lettek, ez az oka, hogy a lakók is szemlélői lehetnek az építési szakaszoknak. Porga kiemelte, nem titkolt cél, hogy Veszprém Európa húsz legélhetőbb városa között szerepeljen.

Madarasi-Papp Rita, a Ruttner-ház tervezője részletekbe menően ismertette a ház múltját, jelenét s jövőjét. A Ruttner-házat 2017-ben az önkormányzat vásárolta meg, elővásárlási jogát kihasználva. Az épület maga 1860-ban épült, egy tehetős vaskereskedő birtokában volt. Ebben az időszakban épültek meg Veszprém mai napig jellegzetes épületei is, mint például a Veszprémi Petőfi Színház.

Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. vezetője elmondta, az építkezéssel percre pontosan halad a Kuti és Fia Kft. közreműködésével.

A jövő márciusban már nagy valószínűséggel nyüzsgő Ruttner-ház 33 fős hostelként működik majd, így többek között osztálykirándulók elszállásolására is alkalmas lesz. Ezen kívül kávézó nyílik benne, valamint a várbörtön-múzeum fogadóközpontjaként funkcionál, melyhez szuvenírbolt is tartozik majd. A tervek szerint egy külső lift fog felvezetni a börtön mínusz harmadik szintjére.

Galéria
Helyszínbejárás az épülő Ruttner-házban
Szabó Eszter
Hajas Bálint
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.